Brokkolikrémleves

  • 2019.03.22.
  • 6

Ez a leves néhány éve tört be a konyhánkba. Az egyetlen krémleves, ami osztatlan sikert aratott, s beépült a mindennapokba. Az idők folyamán némi változáson esett át, csiszolódott az ízlésünköz, s kialakult ez a változat, amit nagyon szeretünk:Hozzávalók:1 fej hagyma2 evőkanál olajsó1 fej brokkoli (fél kg)4 közepes krumpli2 gerezd fokhagyma1 evőkanál házi ételízesítő2-3 dl tejÍgy készült:A brokkolit rózsáira szedtem, a szárát is megpucoltam, s a rózsákkal együtt vízbe tettem. A krumplit is megpucoltam, megmostam.A hagymát megpucoltam, felaprítottam, nem kell apróra, úgyis össze lesz turmixolva. Az olajon üvegesre pároltam. Az sem baj, ha picit megpirul. Ekkor hozzáadtam a brokkolit és a hasábokra vágott krumplit, a megpucolt fokhagymát, s felöntöttem annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Sóztam, beletettem az ételízesítőt, s főni tettem.Amikor puhára főttek a zöldségek, levettem a lángról. Kicsit hagytam hűlni, majd a lé egy részét leöntöttem egy másik edénybe. Összeturmixoltam, majd a leöntött lét visszaborítottam, s a tejjel együtt felfőztem. Ha szükséges, még sózom, s kész is. Nem kell liszttel sűríteni, a krumplitól elég sűrű lesz.Most éppen sajttal ettük, de levesgyönggyel is finom, vagy csak sima pirítóssal. Mindenképp szeretjük.

Címkék

Leves Zöldség