Túrós-sajtos sós rúd

  • 2016.01.06.
  • 4

A karácsonyt megelőző hét végén gondoltam, kicsit megkönnyítem a dolgom s megsütöm előre az ünnepre szánt sós rágcsát. Úgy is lett, s kijelentettem családnak, a széleket megehetik, a többit elteszem. Mondta erre Férjuram enyhe iróniával , hogy nem teszek én el semmit. Eltettem ugyan, de karácsony előtt két nappal süthettem másikat. Rájártak, s mi tagadás, én is. Igazuk is van, akkor még jól esik, de ünnepek alatt már rá sem bír nézni az ember.Hozzávalók:1 kg liszt3 teáskanál só25 dkg margarin25 dkg zsír25 dkg túró25 dkg reszelt sajt4 tojássárga2-3 evőkanál tejföl1 tojásfehérje lekenni
magok beszórni- mák, szezámmag, lenmagÍgy készült:A hozzávalókat a tojássárga és tejföl kivételével összegyúrtam-morzsoltam, majd hozzáadtam a tojássárgákat és kevés tejfölt, majd még annyit, hogy összeálljon a tészta, de kemény maradjon.
2-3 órai pihentetés után nem túl vékonyra kinyújtottam.A tojásfehérjét villával felvertem egy nagy csipet sóval, lekentem vele a tésztát, magokkal beszórtam, derelyemetszővel felvágtam.Tepsibe pakoltam s 180 fokon pirosra sütöttem őket.A második adag már kevésbé volt kapós. Pedig nem lett kevésbé finom, sőt picivel több só került bele, mert elsőként egy leheletnyit sótlan lett. De annyi versenytársa volt...