Barbi torta - lépésről lépésre

  • 2014.01.02.
  • 4

Egy újabb Barbi torta. Most receptet is hozok. A jól bevált dobos krémmel készítettem, amit még Kiskuktánál találtam, annyi változtatással, hogy kevesebb cukrot, és egy kis epres csokit tettem bele.Hozzávalók:8 tojásos piskóta kerek tortaformában sütve6 tojásos piskóta kuglóf formában sütvekrém: (dobostorta krém)10 tojás500 g cukor (én 400g tettem bele)5 ek kakaó250 g étcsoki (én 300 g tettem bele, ebből 100 g epres csoki volt.)rum ízlés szerint500 g vajDíszítéshez:700 g marcipán
+ porcukorszínezék2 dl hulalaKét piskótát sütünk. Egy kereket, és egyet a kuglóf formában.A krémhez a tojást és a cukrot felhabosítjuk. Vízgőz fölött addig kevergetjük, amíg felforrósodik, de nem forr. Hozzáadjuk a csokit, kakaót, ízlés szerint rumot. Hűtőbe tesszük legalább 3 órára. Ha már kihűlt hozzáadjuk a puha vajat, és robotgéppel habosra keverjük.A kerek piskótát kettőbe, a kugófot háromba vágjuk.
A kerek piskótábból egy kis lyukat vályunk, majd a tetejére helyezzük a kuflófot. Megtöltjük a krémmel, majd bevonjuk a tortát is vele. Belehelyezzük a babát, és ha kicsit nagy lenne neki a kuglóf lyuka, akkor a kerek tortából kivájt piskóta résszel rögzítjük.A marcipánt megszínezzük, és porcukorral összegyúrjuk, hogy ne legyen ragadós. Kinyújtjuk, és bevonjuk vele a tortát. Az illesztéseket felvert hulalával takarjuk el, valamint az alját is díszíthetjük vele.