YouTyúk: tojok rá!

  • 2015.10.02.
  • 3

A Brian élete című filmből tudjuk, hogy boldogok a sajtkészítők (és a heringek). Minket viszont a YouTyúk tavalyi elindulása óta inkább az érdekel, hogy boldogok-e a tyúkok, a tojásárusok, a gazdák - na és persze a vevők? Balogh Ákost kérdeztük minderről, miközben az aranysárga rántottánkra vártunk.
Hogy jött az ötlet, hogy 'boldog tyúkok' tojásait add el?
Alapvetően vidéki, és vidéki érzületű vagyok, de úgy alakult, hogy közel 10 évig éltem Budapesten, és láttam mindkét oldalt. A fővárosban hihetetlenül gyanakvóak a vásárlók, persze nem ok nélkül. Rengetegen árulnak kistermelőinek, házinak feltüntetett élelmiszert, ami persze nem az, s így a vevő sem kap igazi minőséget, és a pénze is csak egy multihoz, vagy a nagybanira kerül végeredményben.
Láttam a másik oldalt is: Számtalan vidéki család szeretne „igazi” munkával értéket termelni, a szülők a gyerekekkel együtt dolgozni. Megvan a föld is, a lelkesedés, és a hozzáértés is. De vagy nem érte meg, vagy a földeken való munka mellett nem jutott idő az értékesítésre.
Azt gondoltam, ez tarthatatlan. Miért nem fogja valaki össze a gazdákat, hogy mindenkinek jó legyen? Hiszen így könnyen megoldódik az értékesítés, a gazdának megmarad az ideje a munkájára, a vevő pedig biztos lehet benne, hogy amit kap, az onnét van, ahonnét kérte.
Így indult. Szerettem volna megoldani ezt a problémát, hogy mindenkinek jó legyen.
Mennyire bíznak meg a vásárlók a gazdákban?
Nagyon jó tapasztalat, és jó érzés volt, hogy már az elejétől rengeteg visszajelzést kaptunk, hogy mennyivel jobb/szebb/finomabb a YouTyúk tojások, mint a boltiak. Ez egyrészt azonnali bizonyíték a vevőknek, másrészt pedig nálunk az a módi, hogy bárki, bármikor meglátogathatja a gazdákat. Ennél több bizonyíték azt hiszem nem is kell. De nem is volt még bizalmatlankodás. Egyre több anyag (képek, videók) kerül fel internetre a gazdákról, s nem várjuk meg, hogy a vevőinknek kérdései legyenek. Igyekszünk mi megelőzni őket, s mindent előre elmondani, ami csak érdekelheti őket! Ezen felül mindig elérhetőek vagyunk, s bármire szívesen válaszolunk. Szóval jó a kapcsolat a vevők, a gazdák, és a YouTyúk között. Azt érezzük, hogy alapvető bizalom működik. S ezt erősítendő, hamarosan YouTyúk-Vevő találkozókat is fogunk szervezni.
Mi a különbség a bio tojás és a ti tojásaitok között?
A bio tojás egy abszolút meghatározott körülmények között keletkező tojás. Szabályozott terület, környezet.. Ezeket a megfelelő szervezet rendszeresen ellenőrzi a gazdánál, melyért a gazda rendszeresen be kell, hogy fizesse a „jogdíjat”. A tyúkok bio takarmányt kapnak, melyet a meghatározott nagyüzemi szántóföldi növénytermesztő cégek állítanak elő javarészt Németországban.
A mi tojásaink szabadon tartott tyúkoktól származnak, s a tyúkok nem kapnak mesterséges, és állati eredetű hozzáadott anyagokat sem, valamint semmilyen gyógyszerezést, hormonokat, sem színezéket. A takarmány kukorica, búza, zab, lucerna, javarészt a gazda saját földjéről, így egyben marad a gazdaság: takarmány, tyúk, tojás egy kézben, így ezzel is segítjük a gazdálkodó családok megélhetését.
A ti tojásotok legtöbbje is 2-es kódot kapott. Akkor ez nem ugyanaz, mint amit a boltban vennék meg magyar tojásként?
A jelenlegi szabályozás szerint 2-es kódot kap az is, akinek 100000 tyúkja él egy hangárban, és az is, aki 1-2 száz tyúkot nevel egy istállóban, és nappal kiengedi őket az udvarra kapirgálni. Mondanom sem kell, hogy nagyon egyenlőtlen. A mi gazdáink, amikor csatlakoznak hozzánk, aláírják a feltételeket, hogy hogyan tartják tyúkjaikat. Eztán kapnak YouTyúk logós pecsétet. S ha 2-es is a kód, mi szavatoljuk, hogy a YouTyúk logós tojások valóban szabadon tartott tyúkoktól származnak. Ez így vállalható, igazi, és biztosan magyar.

Mi a hosszú távú célja a YouTyúk-nak?
Minél több gazdának és családnak megélhetést nyújtani azzal, hogy egyre több vevő számára tesszük elérhetővé az ő vidéki, kistermelői, egészséges tojásaikat. Egyszerűen csak ennyi. Természetesen ebben benne van az is, hogy szeretnénk, ha minél több étterem is csatlakozna hozzánk, és a YouTyúk tojást választaná a multi-tojás helyett. Ezzel végeredményben az étterem is nagyot nőhet vendégei szemében, nekünk pedig jó, mert egy egy-egy lyen méretű felhasználó akár egy egész családot el tud tartani.
Többen kérdezték már, hogy lesznek-e hústermékek. Igen, tervezzük, de azt is megfelelően elő kell készíteni.
Mi (volt) a legnagyobb nehézség a vállalkozásban?
A legnagyobb nehézség igazából folyamatos, ugyanis nagyon-nagyon ritka az, hogy valaki úgy tartson tyúkot, ahogy az nekünk megfelel. Mondhatni ma Magyarországon nem létezik szabadtartás. Így folyamatosan keressük, „teremtjük” az új gazdákat, olyanokat, akik szívesen csinálnák, csak eddig nem érte volna meg nekik - de most általunk, a vevőink által végre neki mernek állni. Az esetek felében így olyan gazda csatlakozik hozzánk, aki hallott rólunk, és miattunk kezdett bele a szabad tyúktartásba.
A másik, ami igazából inkább kihívás, mint nehézség, hogy mindig megtaláljuk azokat a csatornákat, ahol legjobban elmondhatjuk a vevőinknek, milyen jó is ez, amit így együtt csinálunk, közösen a vevőkkel, és a gazdákkal. Ez tulajdonképpen nem csupán egy szolgáltatás, hanem közös munka. Itt mind függünk egymástól. De ez ettől szép.

A fotókat köszönjük Ákosnak!