Köszi, EU! Üdv: Kazimír

  • 2013.06.11.
  • 5

Az Európai Unió egyre több fronton igyekszik lépéseket tenni a fenntartható mezőgazdaság és élelmiszer fogyasztás, a kidobott ételek mennyiségének csökkentése, az éhezés csökkentése; vagy az erőforrás hatékonyság felhasználása érdekében is; és az erre szánt keretekből olykor hozzánk is csurran-cseppen valami.
Mielőtt kül- vagy belpolitikai vitákba elegyednénk arról, hogy mi is lesz azzal a sok pénzzel, ami támogatás formájában hozzánk érkezik, hadd kezdjük egy jó hírrel: ezek néha sokkal közelebb vannak hozzánk, mint gondolnánk. Például ott csücsülnek a zöldséglevesünkben, vagy a jobb kezünkkel éppen megmarkolt és szánkhoz emelt söröskorsóban. Néha napján ugyanis az ember táblák nélkül is belebotlik olyan fejlesztésekbe, amelyek a külföldi támogatások nélkül nem, vagy csak sokkal később valósultak volna meg. Így jártunk mi is néhány hete a hetedik kerületben, ahol “A kultúra utcája” című EU-s támogatásnak köszönhetően egy 2012 végén megnyitott étteremben kötöttünk ki.
Sok idő eltelt a Szimpla kertmozi megnyitása óta, és sok bár, étterem, levesező, szendvicsező és egyéb “ező” végű vendéglátóegység nyílt meg a Kazinczy utcában azóta. Bár a lakók ennek valószínűleg nem mindig örülnek, a kultúrára és jó hangulatra szomjazó odalátogatók annál is inkább. Mi a Kazimírba tévedtünk be nem is olyan régen, és a zöld növényekkel körülvett belső udvarban meglepődve tapasztaltuk, hogy – egy jó klisével élve - milyen közel vagyunk a természethez. Az udvari tűzfalak „burkolásához” használt leselejtezett raklapok egyik zugában ugyanis megbújt egy rigócsalád, és a fészekből a hetek múltával három rigógyerek bújt ki.
A Kazimír azonban szerencsére nem csak a rigókról híres: egy barátunk hívta fel a figyelmünket a férfi mosdóban található érdekességre, amelyet nekünk is meg kellenünk tekintenünk. Amikor 2011 végén elkezdtünk a Felelős Gasztrohős étterem “minősítő” szempontjain gondolkodni, olyan elvárásokat írtunk össze, mint a napelem vagy egyéb megújuló energia használata, az esővíz gyűjtés, vagy a vízmentes piszoár. Ahogy egyre több étteremmel kerültünk kapcsolatba, ráébredtünk, hogy a fenti elvárások egyelőre szinte teljesíthetetlenek, sőt a fogyasztók részéről sem elvárás, ezért a tulajok szempontjából még nem érik meg a befektetést. Örömmel tapasztaltuk tehát, hogy ez a tendencia megfordulni látszik: a fiúk ugyanis vízmentes piszoárt találtak a mozgásérzékelővel, energiatakarékos izzóval felszerelt mosdóban.  Később megtudtuk, hogy a csaptelepek átfolyás korlátozóval vannak felszerelve, melyek a nyomástól függetlenül csökkentik az átfolyó víz mennyiségét, valamint perlátorral is el vannak látva, ami pedig a víz és levegő keverésével csökkenti a vízfelhasználást. Sajnos a kézszárítás még nem a legkörnyezetbarátabb, ugyanis papír kéztörlő van a mosdóban (az életciklus elemzések szerint az átlag használó pazarló kéztörlő szokásai miatt a papíros kéztörlő környezeti terhelése a legnagyobb, a kézszárítónak és a kihúzható textil kéztörlőknek jóval kisebb).
“Az épület felújításakor törekedtünk a környezetet kevésbé terhelő és szennyező üzemeltetési lehetőségek kialakítására” - tudtuk meg Baráth Levente programszervezőtől. “A bisztró vendégterének légkezelője hőcserélővel rendelkezik, ez a szerkezet 65-70 %-os energia megtakarítást tesz lehetővé az üzemeltetése során. Az összes világítótestet energiatakarékos izzókkal és LED-ekkel szereltük, a mellékhelyiségek világítás kapcsolását mozgásérzékelővel oldottuk meg. A konyhatechnológia kiválasztásánál is szerepet kapott az energia felhasználási igény csökkentése. Indukciósak a főzőlapok, A+ energiaosztályú a hűtőgépek jelentős része.Az irodában és az infó pontban minimalizáltuk a papír felhasználást, a nyomtatókba a tonereket újratöltetjük.”
Ahogy az előző posztunkban említettük, az éttermek vizsgálata során nem csak a környezetvédelmi, de a társadalmi szempontokat is figyelembe szoktuk venni. Kifejezetten örültünk tehát, amikor Levente arról számolt be, hogy felelősségvállalásuk kiterjed a szomszédos lakóházakban élők zaj szennyezettség panaszainak a kezelésére is. A bisztró hangtechnikai rendszere, valamint az élőzenés programok időkerete és hangereje előzetes akusztikai mérés alapján került meghatározásra. Egy munkatársuk kezdeményezésére pedig elindították a Csencselde programot, amely az egyik legnépszerűbb program a Kazimírban.
Ételt is kínáló vendéglátóhelyről lévén szó, az étlapról és az alapanyagok beszerzéséről is érdeklődtünk Leventétől:  “Az alapanyagok beszerzésénél fontos szempont számunkra, hogy hazai termelőtől és készítőtől vásároljunk. Leginkább az egyedi és kisebb mennyiségben előforduló alapanyagok és termékek esetében nyílik erre lehetőségünk. A szükséges nagyságrend és a szállítás ütemezése sok esetben megoldhatatlan feladat elé állítja a (kis)termelőket. Az általunk használt termékek, alapanyagok közül példaként a Nemesapáti Nagy méhészetet, a Békéscsabai házi kolbászt, a friss epret tudjuk említeni. Az aktuális étlap és a heti ajánlataink szerint, az általunk felhasznált nyers alapanyagok jelenleg 50 %-a magyarországi eredetű”.
Mi aznap több dolgot is megkóstoltunk: ettünk kókusztejes zöldséglevest (tudjuk, a kókusztej az pont a “másik” 50%-ba tartozik...), Kazi burgert és padlizsánkrémet. Mindegyik jó nagy adag volt és ráadásul finom is!
A vegetáriánus étel kínálat a Kazimírban egyébként a szezonális étlappal együtt változik. Levente elmondta, hogy az ételkínálat kialakításánál figyelembe veszik a törzsvendégek és alkalmi vendégek igényeit, akik az eddigi tapasztalataink szerint a mostaninál nagyobb mértékben csak ritkán igénylik a vegetáriánus ételeket. “A felhasznált alapanyagoknak sajnos csekély része származik bio vagy ökológiai gazdálkodásból, mivel az ilyen termékek magasabb árszintjét nem tudjuk érvényesíteni az ételeink árában.” - tette hozzá.

Szomjas vendégekként az italkínálatot is górcső alá vettük: csak Magyarországon készített borokat találtunk, látszik, hogy a vezetők figyelmet fordítanak a kisebb borászatok alacsony palackszámú tételeire, bár import sör azért van a listán. Az egyik legnagyobb különlegessége a helynek, hogy pet palackos italt egyáltalán nem forgalmaznak.
És hogy mi lesz a keletkezett szeméttel? A hulladékokat itt szelektív módon kezelik, a papír hulladékot külön gyűjtve a szelektív gyűjtőpontra viszik, az üvegeket szerződött partnerük gyűjti egy, a Kazimírban kihelyezett tartályban. A tároló és szállító eszközök (ládák, kosarak) újrafelhasználhatóak, a beszállító/termelő vissza is veszi. A veszélyes hulladék a Tatai úti hulladéklerakóban végzi, a sütőzsiradékot pedig szintén szerződött partner szállítja el. A hulladékkezelés kifinomultabb megvalósítása a jövőbeni cél.
Mi mindenesetre örülünk, hogy a Kazimírban úgy tűnik, több (EU-s) fenntarthatósági célkitűzés is összeolvadt; annak pedig pláne, hogy mindez finom ételekkel és italokkal párosult, egy kellemes helyszínen, ahol Hollandiából leselejtezett és itthoni kezek által újraélesztett bútorokon ülve élvezhetjük a budapesti nyarat!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A pizzásdoboz újjászületése
Mivel rukkolt elő a Fruccola?