LowCarb túrógombóc almazselével

  • 2013.10.22.
  • 7

Anno, mikor még elveszett voltam a konyhában (már ollllyan rég volt, nem is emlékszem…kb fél éve se:)…) és ezért időszakonként rendeltem a napi betevőm (persze mindig valami diétás fajtából), az egyik kedvencem a zabpelyhes túrógombóc volt. Ideje volt, hogy ezt is megreformáljam saját “elveim” szerint és egy még ennél is alacsonyabb szénhidráttartalmú verziót kísérletezzek ki. A kísérletezés szó ebben az esetben többszörösen megállja a helyét, ugyanis 3 menetes volt a meccs, mire végre olyan lett a végeredmény, amilyet szerettem volna. A nap végére meg gombóc-mérgezést kaptam…:)Hozzávalók:160 g laktózmentes túró (vagy sima, zsírszegény)15 g szójafehérje izolátum (vagy bármilyen másfajta)15 g kókuszliszt1 egész tojás1 tk útifű maghéjédesítőcsipet sóElkészítése:Összekeverem a hozzávalókat, kézzel jól összegyurmázom. Eztán vizes kézzel kis gombócokat gyúrok, én 12-t csináltam, így kicsit nagyobbak lettek, mint egy Raffaello, de lehet nagyobbat is csinálni. Én a sok kísérletezés miatt nem bíztam a véletlenre, így a párolómba főztem meg őket gőzben, de vízben is ki lehet, ahogy az eredetit. Arra kell vigyázni, hogy miután kiszedtük őket a vízből, hagyjuk hűlni a gömböcöket, és csak utána egzecíroztassuk, mert ilyenkor nagyon puhák, pár perc múlva viszont összeállnak masszív kis golyókká.Tápanyagtartalma egy adagnak (én két adagra osztottam):laktózmentes túróból (ebből sajna nincs zsírszegény):Energia: 205 KcalF: 24,5 gCh: 4 gZs: 9,45 gzsírszegény túróból:Energia: 153 KcalF: 23 gCh: 4,7 gZs: 4 gÉn reszelt almából, édesítővel, kis fahéjjal  és zselatinnal almazselét készítettem rá, de lehet pl. joghurttal, vagy vaníliás fehérjeporból kis vízzel kikevert öntettel is enni…vagy mással;)