Piknik mindenféle verrinekkel

  • 2012.06.19.
  • 7

Kora nyári piknik a kertben, június első hétvégéjén. A verrine jegyében.Pohárkrémet mindenből lehet csinálni, és nagyon praktikusan tálalható. Barátnőm kenyeret és kolbászt készített saját levében, én pedig feltaláltam a világújdonságnak számító víz verrine-t.Fél kg érett, illatos paradicsomot apró kockákra vágtam, felforraltam egy csokor felaprított zellerzölddel, kevés olivaolajjal, sóval. Hozzáadtam 2 db beáztatott és kinyomkodott zselatinlapot, és habzsákból poharakba töltöttem. hűtőben hagytam dermedni, majd rányomtam a joghurttal és kevés tejszínhabbal kikevert kecskesajtot.A polentát is verrinnek képzeltem el, végül magam sem tudom, hogyan, tortaként végezte. Egy bögre kukoricadarát három bögre vízzel felforraltam, pár perc alatt kevergetve besűrítettem, vajat adtam hozzá, kerek formában dermesztettem. Tortabeosztóval kijelöltem a szeleteket, mindegyikre kevés zsidótojást halmoztam és egy-egy szelet kovászos uborkát. Az Eton Mess verrine-hez maradék habcsókot tördeltem tejszínhabba, és eperrel rétegeztem.