100 éves túrótorta recept, Bécsből Mádra

  • 2014.06.11.
  • 1

Heuréka, megtaláltam! Amikor Dáviddal voltam terhes, két dolgot tudtam megenni, a kínai büfés csípős-savanyú levest (amit egyébként nem vagyok képes megenni) és egy cheese cake-nek nevezett sütit, amit a közértben a hűtőpultban tartottak, és Angliából hozattak. Imádtam ezt a sütit, de drága is volt, meg tele is volt mindenféle adalékanyaggal, így nem mertem annyit enni belőle, mint amennyire vágytam, vagy amennyire Dávid vágyott. Aztán évekkel ezelőtt eltűnt, már el is felejtettem, egészen ma reggelig. Tegnap ugyanis túrótortát sütöttem savuot ünnepére, méghozzá nem is keveset, ötven embert készültem megkínálni vele éjszaka a Bálint házban, de csak azután, hogy szépen megették a szintén nem kispályás adag erdőbényei túrós tésztát.Kaptam egy bécsinek mondott túrótorta receptet, ugyanis az egykori, mádi Sichermann Franciról beszéltem az előadásban, aki meglehetősen nagy társadalmi életet élt 100 évvel ezelőtt, és sokat utazott Mád, Budapest, és Bécs között. A túrótorta így szinte adta megát, itt az ünnep, amikor szokás tejterméket enni, és itt egy fiatal lány, aki sokat járt Bécsben... Meg is sütöttem a receptet, kicsit változtatva rajta, mert nem sütöttem köré tészta burkot, csak maga a töltelék adta az egész tortát. Így nem volt benne glutén, ha már annyi laktózt ettünk egész nap, mint máskor egy hét alatt, legalább adjunk esélyt azoknak akik a gluténre érzékenyek. Tegnap este is finom volt a süti frissen, de ma reggelre, miután egy éjszakát pihent  a hűtőben, azt kell mondanom, tökéletes lett! Pont olyan, mint az egykori szelet a boltból, csak éppen semmi mesterséges állományjavító nincs benne. Ajándék nekem, amiért ilyen rendesen pakolok dobozba be, majd dobozból ki. Mondtam már, hogy utálok költözködni?!
25 dkg vaj20 dkg cukor8 tojás1 citrom leve és héja1,25 dkg túró100g kukorica keményítő2 rúd vanília kikapart magja20 dkg aszalt áfonya, esetleg mazsola
A tepsi kikenéséhez plusz vaj, és és kukorica keményítő. Robotgéppel a puha vajat habosra kevertem a cukorral, majd hozzáadtam egyenként a tojásokat. Belereszeltem a citrom héját, belenyomtam a levét, és beledolgoztam a túrót. Lassan szitáltam bele a kukorica keményítőt, ügyelve rá, hogy ne maradjon sehol csomós a massza. Végül hozzáadtam a vaníliát is. Kikentem vajjal egy magasabb falú tepsit, meghintettem a keményítővel, és beleöntöttem a masszát. 160 fokra előmelegített sütőben sütöttem 50 percig, majd teljesen hagytam kihűlni, utána borítottam ki, és szeleteltem fel. Másnap, hidegen a legjobb.