Sertés steak gremolatás fűszervajjal, cukkini lepény ágyon

  • 2016.07.23.
  • 6

...végre valami régi hozzávaló, ami ízbombaként hat rám...Nem is tudom, hogy mikor készítettem utoljára fűszervajat.... úgy talán 10 éve??? Pedig nagyon szeretem. Azt pedig már nem is tudom, hogy miért maradt ki legalább ennyi év??? Most is egy magazinban láttam viszont egy steak-en, illetve a közösségi oldalon a Street Kitchen oldalán. Szóval ez a két bejegyzés adott egy löketett arra, hogy felelevenítsem ezt az általam, -de megkockáztatom: mások által is- elfeledett ízbombát. Mert a fűszervaj tulajdonképen nem más. A steakek, vagy régebben flekkenként ismert szelethúsok kiváló ízesítője a fűszervaj, és ami a legjobb benne, hogy a variációk száma végtelen. Nyilván valamelyest alkalmazkodni kell a hús és a köret jellegéhez, de alapvetően bátran lehet kísérletezni a vaj ízesítésével. Sőt, mivel egyszerre többet, többfajtát is lehet készíteni, így akár a fagyasztóban is tehetjük, hogy egy másik alkalommal, akár egy másik ételhez fel tudjuk használni hónapok múlva.Én a sertés steaket mindig sertésszűzből készítem. Az egyik kedvenc húsrészem, azt gondolom nem kell különösebben magyaráznom, hogy miért. A steaket nem szokás túlzottan fűszerezni, só és bors a jó barátja a steaknek. Az, hogy ki mikor fűszerezni, az már "iskolája" válogatja, én sütés előtt szoktam közvetlenül, de van egy másik "iskola"
amely azt tanítja, hogy a sütés után fűszerezzük, különösen sózzuk a steaket. Ez hatványozottan igaz ha marhával dolgozunk, de a sertésszűznél is fennállhat az a veszély, hogy a sózás következtében kiszáradhat a hús... de nem nálam. Minden nagyképűség nélkül állítom, hogy jól tudok húst sütni. Igaz, ez több évnyi gyakorlat, tanulás után alakult ki nálam, de erre büszke vagyok. Nálam száraz hús eddig elvétve fordult meg a tányéron.... Most sem szárítottam ki a húst, és nem is készült alul, azaz nem maradt élénk rózsaszín a belseje. Bár az én szeletemet 2 perccel előbb vettem ki a sütőből mint Andiét, ugyanis én szeretem ha egy picit még rózsaszín a hús közepe, Andi viszont úgy szereti ha már kihúzódott a hús. (figyelem: nem kiszáradt!!!)Mivel egyrészt meleg is van, és a steak amúgy sem igényel bonyolult köretet, így nyúltam a cukkinihez, amelyből 2 db volt készleten. Hagyományos fűszere a cukkininek a kapor, de én valami mást akartam. A kertben hatalmas bokrokban nő a rozmaring, kakukkfű és a bazsalikom, így ebből gondoltam választani. Valami azt súgta, hogy a kissé édeskésebb ízű bazsalikommal próbálkozzak. És most tessék figyelni: ettől fogva, amíg van friss bazsalikomom, kizárólag bazsalikommal ízesítem a cukkinit. Eszméletlenül jól harmonizált vele, legalábbis ebben a receptben. A két kisebb méretű lereszelt cukkinihez, kb. 4-5 csíkokra vágott bazsalikomlevelet adtam. Eszméletlenül jól egészítette ki a Gremolátás fűszervajat, amiben reszelt citrom, aprított petrezselyem és fokhagyma, őrölt bors és egy csipet só van.Bátran ajánlom akár egy nyári estére egy pohár rozéval, vagy egy illatos irsaival, hiszen hamar elkészül, és valamelyest nem túl hétköznapi fogás.Hozzávalók 3 főre- egy egész sertésszűzCukkini lepényhez - 2 kisebb cukkini- só - friss bazsalikom- 1 tojás- liszt (amennyit felvesz a massza)- étkezési keményítő (kb. 2 tk.)- olaj a sütéshezGremolátához- 20 dkg vaj- egy citrom lereszelt héja- fél citrom leve- kisebb csokor petrezselyem- 3 gerezd kisebb fokhagyma - só- borsElkészítéseA Gremolátát a sütés előtt legalább 3-4 órával elkészítjük. Ehhez a szobahőmérsékletűre melegedett vajhoz hozzáadjuk a hozzávalókat, és alaposan kikeverjük a vajjal. Egy folpackra helyezzük a masszát, majd mint a szaloncukrot megformázzuk, és egy alufóliával együtt feltekerjük. (a folpackot ki is lehet hagyni) Hűtőbe tesszük legalább 3-4 órára. A cukkinit lereszeljük, sózzuk, majd legalább 15-20 percig hagyjuk állni, hogy a só kivonja a vizet a cukkiniből. Ha ez megvan, a kicsavart, lereszelt cukkinihez adjuk a tojást, az aprított bazsalikomot, a frissen őrölt borsot, a lisztet (annyit amennyivel lágy masszát kapunk) és az étkezési keményítőt. Egy felforrósított serpenyőben kevés olajon a cukkini korongokat megsütjük. (közepes lángon oldalanként 2-3 perc) Egy papírtörlővel leitatjuk a felesleges olajat a lepényekről, és tálalásig lefedve tartjuk.A húst sütés előtt legalább 1 órával kivesszük a hűtőből, lehártyázzuk és közvetlenül sütés előtt 1-2 perccel megsózzuk. Most nem borsoztam, mert a fűszervaj adta meg az ízét a húsnak, de aki szeretné borsozza is meg bátran. A sertésszűz fejét és a végét levágtam, majd a "derék" részből vágtam 3 vastagabb szeletet. A felforrósított serpenyőben kevés olajon kérgeztem a steakeket, majd az előmelegített 140 fokos sütőbe tettem be a sütésálló serpenyőt úgy, hogy minden szelet húsra egy kevés vajat tettem, és 1 ág rozmaringot tettem a serpenyőben, hogy a rozmaring illata átjárja a húsokat. Kb. 10-13 percig sütöttem így a húsokat, majd egy tányérra szedtem ki őket, letakartam 2-3 percre, majd még melegen tálaltam. Minden szelet húsra tettem egy karika fűszervajat, amelyet a tálaláskor vettem csak ki a hűtőből. A meleg hús hatására a vaj megolvad a húson, és bevonta azt a fűszerekkel. (a maradék fűszervaj mehet vissza a hűtőbe, vagy a fagyasztóba)Tipp:Ezt a receptet akár halból, pl. lazacból is el lehet készíteni.