Tarte Tatin

  • 2015.12.03.
  • 5

Bevallom az eltelt bő 1,5 évben mióta a blog elindult nem túl sok édesség került bele. Mint mindig, úgy most is elmondom, -pardon- leírom, hogy én nem vagyok eléggé "képzett" édesség vonalon, így most is Andira jutott a kivitelező szerepe. Sőt, magát a receptet, az ötletet is neki köszönhetem.Több vonalról futottak össze a szálak ennél a receptnél. Egyfelől "Zolikanéni zöldséges boltjának" irányából, ahol a szép birsekkel szemeztünk már hetek óta, másfelől Andi valamelyik csajos magazinjának irányából, ahol is eredetileg látta ezt a receptet. Ott viszont sima almából készült el ez az édesség. Nekem a birsről egy gyerekkori élményem jut eszembe, amikor a Bakonyban az egyik szomszédunk kertjében szedtük a lehullott termést, és -talán- anyukám készített belőle valamit (lekvárt). Mivel anyukám is olvassa ezeket a sorokat, így vagy megtudja ezt erősíteni, vagy nem. De a story első része biztos, hogy igaz. Illetve eszembe jutott még egy story, pontosabban párosítás a birssel kapcsolatban. Az pedig nem más, mint az amikor már felnőtté válásom sorén folyékony, közel 40%-os állapotában kerültem kapcsolatba vele...... Úgy is finom....Na, de vissza a recepthez.Szerintem, ha valaki gyorsan szeretne egy viszonylag nem túl bonyolult, ám mégsem hétköznapi desszertet, édességet készíteni ezekben a hűvös hónapokban, az jól dönt akkor, amikor ezt, vagy egy ilyen receptet vesz alapul. Mivel szezonja van a sütőtöknek, akár azzal is el lehet készíteni..... (csak egy ötlet)Az illatok amelyek belengik a konyhát mialatt sül ez a finomság, leírhatatlan...De nem is írok róla többet, inkább bátorítok mindenkit, hogy készítse el otthon. Akár most hétvégén....Hozzávalók- 2 db birsalma (kb. 400g) - 120 + 5 dkg vaj-25 dkg liszt- 1 tojás- csipet só- 3 ek. víz- 2 ek. porcukor- kb. 1 ek. barna cukorElkészítése:Kimérjük a hozzávalókat. Egy keverőtálba a lisztet, sót, tojást és a vizet beletesszük, majd a hideg vajjal együtt összemorzsoljuk, végül tésztává gyúrjuk. Az így kapott tésztát hűtőben legalább 30 percig, de inkább 1 órán át letakarva pihentetjük. A hűtőből kivéve a tésztát egy lisztezett deszkán kb. 2-3mm vastagságúra kinyújtjuk, majd a formákkal -amiben sütni szeretnénk- kiszaggatjuk. A formákat kivajazzuk, és a barna cukorral alaposan körbeforgatjuk. Ennek két oka van. Az egyik, hogy nem ragad le a tészta, a másik, hogy ropogósabb lesz tőle a tésztánk. Ha ezzel megvagyunk, egy serpenyőben kevés vajat olvasztunk és a megpucolt és cikkekre vágott birseket átforgatjuk rajta. Ízlésünknek megfelelő mennyiségű barna cukorral megszórjuk, és addig pároljuk amíg még éppen harapható az állaguk. Nem kell teljesen puhára, mert a sütőben még úgy is tovább sütjük. Ha ezzel is megvagyunk, félretesszük hűlni az almákat, és amikor már kihűltek, utána belekanalazzuk a tésztás formákba. Tetejükre kevés barna cukrot szórunk, és az előmelegített 170 fokos sütőbe tesszük őket sűlni kb. 35 percre.A sütőből kivéve megvárjuk amíg szobahőmérsékletűre hűlnek, és utána vagy kivesszük a formából, vagy abból esszük ki.Tipp:Aki szeretné kevés fahéjat, vagy őrölt szegfűszeget is szórhat a birsre párolás közben, vagy sütés előtt. Ezzel is fokozható a karácsonyi hangulat.