Megjelent a Sörkönyv!

  • 2015.11.09.
  • 4


Csütörtök délután a Rosenstein étteremben mutatták be a 2011-es sörrendszerváltás óta megjelent első átfogó sörkönyvet, melyben a legújabbkori sörforradalom történetén túl a sörgasztronómia és a sörkoktélok szintén egészen új keletű fogalmaiba is betekintést nyerhetünk.
Nov12-én, csütörtökön este, pedig az Élesztőben is bemutatják a Sörkönyvet, ahová már csak azért is érdemes eljönni, mert itt 30%-kal olcsóban meg lehet venni az amúgy 5990Ft-ba kerülő könyvet. >>>
Ezekben az időkben annyira gyorsan változik a hazai és külföldi sörtérkép, hogy egy ilyen részletes, mégis átfogó kiadás szükségszerűen hamar elavul, de ami a lényeg, hogy Vétek György, veterán söríró, a könyv értelmi és konkrét szerzője, ebben a pillanatban kifejezetten aktuális szöveget tett le az asztalra, benne egészen új és kiszámíthatatlan jövőjű jelenségekkel, kis főzdékkel, gerillákkal.

A gasztronómiai részt Rosenstein Robi írta, akinél magam se találtam volna alkalmasabb embert erre a szerepre. Robit tehetsége és nyitottsága tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy hozzátegyen a jelenleg is épülő sörgasztronómia képzetéhez. Azt, hogy a feladatot komolyan vette, a legjobban az mutatja, hogy maga is nekiállt sört főzni. Aztán végül a Monyó Sörfőzdében főzette le a Rosenstein söröket, melyeket az eseményen elsőként meg is kóstolhattunk. >>>

AA könyv első fele az újhullámos sör eredetét, történetét, filozófiáját, terminusait és szereplőit mutatja be példamutató részletességgel, higgadt, tárgyilagos hangnemben, illetve mindennek hazai lecsapódását. Aki eddig csak fél füllel hallotta a gerillákról, meg a kooperációs sörökről, vagy nem érti mi a különbség a házi sör és a kézműves sör között, akkor ebből a részből meg fogja tdni.
A könyv második része egy sörgasztronómiai gyorstalpalóval kezdődik, ami elmagyarázza, hogyan kell a sört kóstolni, tárolni, szervírozni, illetve megvilágítja a különféle sörök ételhez illesztésének az alapjait. A második rész második felében Rosenstein Robi sörös receptjeit, és Baracskai Angéla sörös deszzertreceptjeit olvashatjuk. Végül mintegy csattanóként pedig a Frissítő sörkoktélbárból is jól ismert Németh Grabovszky Gábor sörkoktéljait ismerhetjük meg!