Fáradtság a köbön

  • 2015.12.14.
  • 4

Nem tudnám pontosan megmondani, mikor jött el az a pont az elmúlt hónapban, hogy összefolynak a napok. Pedig költöztünk is időközben, de valahogy nem volt sem hétvége, sem reggel, sem este, csak munka és káosz a köbön. Szerintem most kb egy hétig ellenék azzal, hogy csak ülök és bámulok magam elé. És legborzasztóbb, hogy többé-kevésbé pedig még alszom is. De agyilag azt hiszem, tényleg zokni vagyok. Sőt, eljutottam arra a pontra, hogy már szakácskönyveket lapozgatni sincs kedvem. Ugye hogy ez már a vég?!No, sebaj. Már csak 4 nap és irány a pihenés. És a héten talán már sütőm is lesz. Sőt, már van ágyunk is (ennek a történetét majd egy frissebb pillanatomban leírom még). :)Szóval, irány mindjárt a kád és aztán az ágyikó. Ennek megfeledően egy rövid receptet hozok. Igaz, ezt már egy-két hónapja főztem valójában, de ma is hasonló készült. Azzal a különbséggel, hogy már szalonna sem volt itthon. :)A recept a Kifőztükben is megjelent.Szalonnás-gombás tésztaHozzávalók 4 személyre20 dkg durum spagetti 35 dkg barna csiperke15 dkg vékony szelet húsos, füstölt szalonna1 közepes vöröshagyma1 gerezd fokhagyma1,5 dl tejszín1,5 evőkanál frissen aprított bazsalikomőrölt borssó(olíva)olajA tésztát lobogó, sós vízben megfőzzük. Leöblítjük és leszűrjük úgy, hogy a főzővízből 1 bögrényit felfogunk.A megtisztított hagymákat felaprítjuk, a gombát felszeleteljük. A csíkokra vágott szalonnát kevés olajon sütni kezdjük, hozzáadjuk a hagymákat, és addig pirítjuk – kb. 5 percig –, amíg a szalonna pörcösödni nem kezd. Beletesszük a gombát, és időnként megkeverve, közepes lángon megsütjük. Adunk hozzá 1 merőkanálnyit a tészta főzővizéből, felöntjük a tejszínnel, borssal és a bazsalikommal ízesítjük (só a szalonna miatt már nem kell hozzá). Addig főzzük, amíg a szósz be nem sűrűsödik. Közvetlenül tálalás előtt elvegyítjük a tésztával.CH tartalom: 42 g CH/főKalóriatartalom: 496 kcal/fő