Egy új kedvenc

  • 2014.10.08.
  • 6

Ez a recept az elmúlt hónapok egyik ngy kedvence lett nálam. No, nem is csoda, tekintve az utóbbi időkben feltámadt lencse iránti rajongásomat. Ötvözve mindezt az indiai konyhával - rossz végeredmény nem lehet. :)Tudom, hogy a hozzávalók nem éppen kaphatóak a sarki kis boltban, de egy hétvégi nagyobb bevásárlás során a hozzávalók könnyen beszerezhetőek és elállnak a hűtőben a hét végéig. Márpedig milyen jól tud jönni egy "kamrakaja", amit gyorsan elkészíthetünk és még ennyire ízletes is. :)Édesburgonyás vöröslencse dhal (egytál)- 1 kisebb édesburgonya- 20 dkg vöröslencse- 1 kis konzerv paradicsompüré (7 dkg)- 1 közepes fej vöröshagyma- 3 cm gyömbér- 2 gerezd fokhagyma- 1 teáskanál kurkuma- 1 tesákanál koriander mag- 1 kis piros szárított chili- 1,5 dl natúr joghurt- 1 evőkanál friss menta- kókuszvaj/(olíva)olaj- sóA vöröshagymát, a fokhagymát és a gyömbért felaprítjuk. Az édesburgonyát megpucoljuk és kb. 1,5 cm-es kockákra vágjuk. A vöröslencsét hideg vízzel alaposan leöblítjük. A koriander magot mozsárban megtörjük a szárított chilivel együtt, majd elkeverjük a kurkumával. Egy magas falú serpenyőben kevés kókuszvajat/olajat hevítünk, megpirítjuk benne a vöröshagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát és a gyömbért, majd egy perc elteltével hozzáadjuk a fűszerkeveréket. További egy percig pirítjuk, majd felöntjük 7,5 dl vízzel, hozzáadjuk a burgonyát, a vöröslencsét és a paradicsompürét. Sózzuk, 10 perc alatt készre főzzük. Az aprított mentával elkevert joghurttal tálaljuk.CH tartalom: 42 g CH/adagKalóriatartalom: 124 kcal/adag