Brokkoli sütve

  • 2014.02.13.
  • 7

Valamiért brokkolit eddig mindig főzve készítettem. Legfeljebb utána picit rápirítottam. De hiba volt. A brokkoli sütve a legjobb. Képes lennék nassolásképp is azt enni,kis fűszeres sóval megszórva. Pedig véletlenül készítettem így, mert egyszerűbbnek tűnt, és nem akartam annyi fazekat mosogatni. :)Megérte. :)Brokkolis-sütőtökös kuszkusz pulykahússal (2 főre)- 6 dkg kuszkusz- 15 dkg sütőtök- 15 dkg brokkoli
(kb. egy fél kisebb fej)- 1 vékony szelet pulykamellfilé (kb. 10 dkg)- 1-2 ek olívaolaj- só, bors- 1/2 tk garam masala- 1/2 tk cayenne-i borsA sütőt előmelegítjük 180 fokra. A sütőtököt kb. 1-1,5 cm-es kis kockákra vágjuk, a brokkolit rózsáira szedjük. Egy evőkanálnyi olívaolajat elkeverjük a fűszerekkel, kevés sóval és borssal, majd elkeverjük a zöldségekkel. Tűzálló tálba tesszük és 25 percig sütjük.Közben a kuszkusznak kétszeres mennyiségű, enyhén sós vizet forralunk, leöntjük vele a kuszkuszt és lefedve 10 percig állni hagyjuk, amíg megpuhul.Közben a húst sózzuk, borsozzuk, majd kevés olívaolajon szép kérgesre pirítjuk.Tálaláshoz a húst felszeleteljük és a zöldségekhez adjuk a kuszkusszal együtt. Összeforgatjuk és kész is.CH tartalom: 35 g lassú CH/adagKalóriatartalom: 290 kcal/adag(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));