NTP3 - avagy a Nagy Tortasütő Projekt 3. felvonás

  • 2013.11.24.
  • 7

Két évvel ezelőtt sütöttem az első igazi tortát éltemében, méghozzá Uramparancsolóm számára, aki időközben Férjemurammá lépett elő. :) Emlékszem arra az őrült nagy tervezgetésre, ami két évvel ezelőtt a születésnapja előtt elfogott. Persze, akkor kicsit több időm volt. És akkor a két kedvencét ötvöztem: a mákot és a csokoládét. Aztán tavaly, habár időm még akkor is több volt, mint most, mégis valahogy nem volt az igazi. Finom lett, nem erről van szó, de nem az az átütő. :) Csupacsokis volt. Így idén úgy döntöttem, hogy változtatok picit és szimplán csak mákos lesz, a csokit ezúttal kihagyom. És a gondolatban itt meg is akadtam. Tervezgetni idén ugyanis semmi időm nem maradt. Egy nappal a tervezett sütés előtt még fogalmam sem volt, mit készítsek. Végül az NTP napján nekiestem bújni a netet, ihletődni picit, addigra legalább már annyit tudtam, hogy a mélyhűtőben megbúvó tartalék meggy ebbe a tortába fog kerülni. :) Egyébként a torta alapját az epres túrótortám adta. :) (azt hiszem, erős képzettársítás kell hozzá, hogy felismerjük) :)A fotók ugyan nem a legszebbek, de lámpafénynél, evés előtt/közben nem nagyon volt idő művészkedni. Bízom benne, hogy azért így is étvágygerjesztő, csak sajnos a fagyasztott meggyből vágás után mindig kifolyik a leve. Ha valaki nem rajong a mákért, lehet készíteni sima piskótával is. Erénye a tortának, hogy egyáltalán nem édes. :) (nagyon édesszájúaknak javaslom a cukor mennyiségének növelését)Meggyes-túrós-mákos torta (14 szelethez)Hozzávalók a piskótához:- 5 tojás- 10 dkg fehér tönkölyliszt- 5 dkg darált mák- csipet só- 1/2 cs sütőpor- 6,5 dkg nyírfacukor (por)Hozzávalók a töltelékhez:- 30 dkg túró- 3 dl tejszín- 1 dl tejföl- 1 dl tej- 30 dkg friss/fagyasztott meggy- 7,5 dkg nyírfacukor (por)- 2 ek zselatinA tetejére:- 20 dkg friss/fagyasztott meggyA piskótához a mákot ledaráljuk. A tojások
sárgáját a cukor felével egy elektromos kézi mixerrel
kihabosítjuk, amíg kifehéredik és kb. háromszorosára nő a térfogata. A fehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukor másik felét és a csipet sót. A habot óvatosan beleforgatjuk egy spatulával. Ezt követően több részletben hozzászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet és azt is óvatosan a spatulával belekeverjük. Legvégül a mákost adjuk hozzá. Egy 20 cm átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a tésztát. 170 fokra előmelegített légkeveréses sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük a piskótát. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e, majd kivesszük a formából és rácsra téve hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, három egyenlő vastagságú rétegre vágjuk.A töltelékhez a túrót szitán áttörjük, majd elkeverjük a tejföllel és a cukorral. A tejszínt kemény habbá verjük és beleforgatjuk a túróba.A zselatint elkeverjük a tejjel és mikróban felmelegítjük (vigyázzuk, ne forraljuk fel). Simára keverjük és hozzáadjuk a túrókrémhez.A torta összeállításánál én úgy dolgoztam, hogy az oldalt sütőpapírral bélelt tortaforma közepére helyeztem az alsó lapot (mivel nekem állítható méretű a tortaformám, így azt picit nagyobbra vettem, hogy a torta köré
is jusson krém). Erre kentem a krém kb.egyharmadát, megszórtam 15 dkg meggyel, amit picit bele is nyomkodtam a krémbe. Utána ráhelyeztem a következő lapot és így rétegeztem fel a tortát. Hűtőbe tettem dermedni 3-4 órára. Tálalás előtt megszórtam még meggyel (ezt lehet egyébként hűtés előtt a krémbe is nyomkodni, hogy jobban megmaradjon rajta).CH tartalom: én 14 szeletre vágtam a tortát, így 1 szelet 17 g CH-t tartalmaz (ebből kb. 6 g gyors CH)(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));