Nem ilyen poszttal akartam indítani a hetet, de nem lehet szó nélkül elmenni a párizsi merényletek mellett. Főleg, hogy nagyon úgy néz ki, nem egy egyszeri, random támadásról volt szó, hanem egy ennél sokkal hangosabb, véresebb és könyörtelenebb nyitányról. Arról senkinek se legyenek kétségei, hogy ez a kezdet. Egy újfajta világháború forgatókönyvének első leütései, ahol egyelőre a napi szintű frontvonalak egy másik kontinensen feszülnek egymásnak. Európa még hátország. Párizs csak egy forró pont, de ki tudja melyik ország, melyik város lesz a következő áldozat! Mi alapján választanak célpontot a terroristák?


A nem is olyan messzi múlt. Forrás: Fortepan




Akkor leszünk igazán bajban, ha a csillogó koncerttermek és a zsongó turistaparadicsomok helyett mondjuk a kevésbé látványos kikötőket, tranzitvárosokat szemelik majd ki. Elképzeltünk egy olyan világot, hogy mi történik akkor, ha megbénul a kontinentális logisztika akár csak egy pár napra... Ha majd a segédmunkások nem tudják megpakolni Hamburgban a kamionokat konzervekkel, gyümölcslével meg egy rakat félkész élelmiszeripari termékkel. Mert ne legyenek illúzióink, a szupermarketek teli vannak ilyenekkel. Akkor majd megint ugyanaz lesz, mint a II. világháborúban vagy a szocializmus elején. Állhatunk sorba a sima kenyérért (nem az extra szőlőmagos, rozsos vagy teljes kiőrlésű változatokért), és jóba lehetünk a boltos nénivel. Bocsánat most már az árufeltöltővel, hogy legyen szíves tegyen el a pult alá egy kiló banánt. Ha a „nemzetközi helyzet” fokozódik, akkor azt is el tudom képzelni, hogy napi fejkvótákat vezetnek be például a húsra. Amiért nem euróval meg forinttal, hanem jeggyel fizetünk.

Ilyen helyzetben természetesen virágozna a fekete- vagy szürke kereskedelem. Tele lennének a vonatok, buszok a vidékről érkezőkkel, akik megpakolt cekkerekkel hoznák a városba a tojást, a sárgarépát vagy a savanyú káposztát. Akkor majd újra bevetnék a most még egyentujás vidéki kerteket is, sőt még a városi balkonokat is, hogy ne csak zsír, vaj vagy margarin kerüljön egész hónapban a kenyérre. Ha betudnák úgy álá natúr, mondjuk net nélkül, mert nem hiányozna két generációnyi mezőgazdasági tudás és tapasztalat. (Tisztelet a kivételnek!) Akkor majd újra valós társadalmi értéke lesz a növénytermesztésnek és az állattartásnak! Akkor majd facebookolás helyett, ha szerencsések vagyunk, megtanulhatjuk, hogyan kell csirkét vagy galambot kopasztani. Mindezt miért, hogy túlélhessünk egy olyan időszakot, amelyről a déd-és nagyszüleink azt remélték, sose jön majd el.

Epilógus

Dédipapám emlékére, aki a II. világháborúban harminc kilométert gyalogolt haza a hátán egy húsz kilós cukroszsákkal, hogy a dédimamám könnyebben tudjon főzni.