Lohikeitto, a finn lazacleves

  • 2018.02.08.
  • 6



Minden népnek megvan a maga halas levese, amelyhez az esetek kilencvenöt százalékában valamilyen alaplére van szükség. Ez természetesen jelentősen megnöveli az elkészítési időt főleg ha hozzáveszem, hogy ilyen-olyan halnyesedék kell hozzá, amit csak speckó boltban vagy jobb esetben egy tisztességes piacon lehet beszerezni.(Most tekintsünk el a halászlékockáktól, sűrítményektől.) De abból meg nincs sok, vagy full lehetetlen (értsd dolgozó ember tuti nem ér oda) időben van nyitva. Nah, ekkor vegyünk lazacot, mert azt kábé bárhol lehet fagyasztva kapni, (Tudom, tudom frissen jégágyon az igazi, de hát a tenger messze van.)és főzzünk belőle levest úgy, ahogy a finnek. Vagy legalábbis hasonlóan.

Borzasztó egyszerű elkészíteni: csak a zöldségeket kell puhára főzni és bele kell dobni a kockára vágott lazacot. Egyszer megfőztük a vendégeknek is, és annyira bejött nekik, hogy még a maradékot is elvitték.

Finn lazacleves

Hozzávalók (egy fazékhoz):


fél kiló lazacfilé (lehetőleg bőr nélkül)
fél kiló krumpli
két szál sárgarépa
két fej nagyobb vöröshagyma
egy evőkanál szegfűbors
két deci rizstejszín (a finnek természetesen simát használnak, de rizstejszínnel is ugyanolyan finom)
két darab babérlevél
egy csokor kapor (friss vagy fagyasztott)
friss metélőhagyma a díszítéshez
két kanál olívaolaj



Az olívaolajon üvegesre pároljuk a hagymát, majd rádobjuk úriasan a felkockázott krumplit, és a felkarikázott hagymát. Picit pirítjuk, majd feleresztjük annyit vízzel, amennyi az egészet ellepi. Beleszórjuk a borsot, a babérlevelet és a sót. Majd addig főzzük (kb. 15 perc), ameddig a zöldségek majdnem megpuhulnak. Ekkor beletesszük a kockára vágott lazacot, a friss kaprot és rácsurgatjuk a tejszínt. Hagyjuk egyet rottyanni, és kábé öt perc múlva már tálalhatunk is. Igazán jól illik hozzá a frissen vágott metélőhagyma, de az igazán bátrak egy kis citromot is facsarhatnak bele.