4. részApró koccanások, neszek… - Mi a…??? – motyogta magában Zoé, miközben próbálta kinyitni a szemét, sikertelenül. Inkább visszacsukta és a fejére húzta a pokrócot. Ám ekkor megérezte a kávéillatot, ami követte a takaró alá és pimaszul az orrát csiklandozta. Egy darabig küzdött ellene, majd mégis úgy döntött, felkel. A zajok a konyhából érkeztek, ahogy az illat is. Zoé kissé meglepődött, mert Panni nem tartozott a korán kelők közé, ahogy ő sem, az meg igazán nem jellemző rá, hogy hajnalban kávét főzzön. Beóvakodott a konyhába, sehol senki, viszont az asztal megterítve, kávé és pirítós előkészítve. - Álmodom! – motyogta a lány maga elé. – Egész biztos álmodom! Belecsípett a saját arcába, fájt. Azt is érezte, hogy hideg a csempe a talpa alatt, mert nem húzott papucsot. Végül bizonytalanul a kávéscsésze felé nyúlt. A kávé majd eldönti, hogy álom ez vagy valóság…- Jó reggelt angyalom! – csicseregte egy friss hang, amitől Zoénak a torkán akadt a korty kávé, és élesen az agyába hasított a gondolat, hogy ez bizony a zord valóság…- Anya! Te hogy kerülsz ide? És mi ez az egész?De az anyját nem lehetett kizökkenteni a szerepéből. Ez a szerep a csodálatos, gondoskodó, mosolygó anya szerepe volt, amit azóta játszott, hogy a lánya megszületett. - Édes kislányom! Mitől vagy ma ilyen morcos? Na, gyere, ülj csak le, idd meg a kávédat, és nyugodj meg szépen. Csak nem gondoltad, hogy magadra hagylak ezen a nagy napon, amikor életedben először dolgozni mész? Azzal választ sem várva már taszigálta is a lányt az asztal felé, kihúzta neki a széket, lenyomta rá, persze csak finoman, ahogy mindig is csinálta és persze a lány nem ellenkezett, ahogy sohasem. Most már biztosan tudta, hogy ébren van, mert álmában ellenszegült volna.- Anya, ne tedd ezt! – most csak ennyire tellett, vérszegény hangon, alig volt valamivel több, mint egy szívből jövő sóhajtás. De az anyja meghallotta…- Jaj, kislányom! Mit ne tegyek? Ne szeresselek? Ne gondoskodjak rólad? Nahát, erről szó sem lehet! Előbb vagy utóbb te is belátod, hogy ez a dolgom. Hiszen te vagy életem legnagyobb megvalósítása. Annyira büszke vagyok rád! Nézd, milyen ügyes vagy! Mennyi mindent elértél ilyen fiatalon! A te
korodban nekem alig volt pár ruhám, amit felvegyek, neked meg lakásod és munkád van…Az anyja csak mondta, mondta és Zoé csak arra tudott gondolni, milyen jó az árváknak… legalábbis ebből a szempontból védettek, bár tulajdonképpen a helyzetük biztosan nagyon szomorú.
… nem kellene felköltenünk Pannikát is?Ezt a megjegyzést már kiszúrta a lány füle, és elvigyorodott, mert arra gondolt, hogy Pannikának most letekeri a fülét, amiért beengedte ezt a mindenkit maga alá temető tornádót. Biztosan félálomban ajtót nyitott neki és visszafeküdt. Talán már nem is emlékszik.- De, anya, megyek is, felköltöm! – indult megadóan a Panni szobája felé, de nem kellett felköltenie. Megtette helyette a kávé illata, az előszobában szinte egymásnak ütköztek.- Vigyázz! – húzta be Zoé a konyhaajtó melletti sarokba a lányt. – Ne lepődj meg! Vendégünk van!- Csak nem az… - kerekedtek el Panni szemei, de mielőtt folytathatta volna, Zoé befogta a száját a tenyerével.- De, az anyám! Itt van és kávét főzött, reggelit készített és fogalmam sincs hogy jutott be! Talán neked van valami halvány sejtésed? Levette a kezét a Panni szájáról, met kíváncsi volt a válaszra.- Arra gondolsz, hogy én engedtem be? – pislogott bizonytalanul Panni. – Nem is tudom! De nem hiszem, nemrég ébredtem fel, erre
a mennyei kávéillatra. Nem beszélgethetnénk tovább a konyhában, hogy ihassak végre egy kortyocskát belőle.- Siessetek lányok! Minden kihűl!- Na látod? – mondta Panni és félretolta barátnőjét az útból. – Én is pont így gondolom.- Csókolom, Juci néni! – köszöntötte vidáman az asszonyt. – Nagyon jók itt az illatok!- Szervusz Pannikám! Legalább neked jó kedved van. Zoé nagyon morcos ma reggel.- Á, dehogy, csak izgul egy kicsit. Igaz? – nézett kérdőn Zoéra, aki közben bekullogott a konyhába és letelepedett egy székre. A konyháig megtett pár lépés alatt eldöntötte, hogy megadja magát a sorsnak, reggelizik, és mielőbb lelép, még mielőtt az anyja kitalálja, hogy vele megy kézen fogva a munkahelyére is, hogy leégesse már első nap.- Ühüm! – hagyta rá a lányra. Közben betömött a szájába egy nagy darab vajas pirítóst és jóízűen majszolta. Ezen az anyja elmosolyodott, jóleső érzéssel nyugtázta, hogy érdemes volt törnie magát, mert a lánya eszik.Megreggeliztek, gondosan felöltöztek és kicsinosították magukat, közben a mama jó tanácsokkal látta el őket az első munkanapot illetően. Zoé már nem berzenkedett, egyre jobban átjárta az izgalom és az járt a fejében, hogy ez az a nap, amikor az igazi élete kezdődik. Mától kezdve felnőtt lesz. Olyan karriert épít magának, amiről mindig is álmodott. És a rég megálmodott életébe a legszebb ruhájában és a legjobb cipőjében fog besétálni. Még egy kevés parfümöt is szórt magára, bár tudta, ezt nagyon meg fogja bánni, mert nem tudott semmilyen illatot magán elviselni.- Istenem, de gyönyörű vagy! Csak úgy ragyogsz! Meg te is Pannikám. – csodálta őket a mama az ajtóban. - Menjetek csak! Én majd mindent elpakolok, meg egy kicsit rendet rakok, ha már itt vagyok.- Na ettől féltem! gondolta magában Zoé, de hangosan csak egy erőtlen tiltakozásra futotta. - Ugyan anya, erre tényleg semmi szükség