Túrós burek

  • 2013.10.06.
  • 6








Idén augusztusban, a horvátországi nyaralásunk alkalmával
kóstoltam először a túrós bureket, és nagyon megszerettem! Nem is értem, korábban
miért nem találkoztam vele Horvátországban, ahol ez az egyik legnépszerűbb
péksütemény… Mindenesetre én csak a slanac-ig jutottam el (amit egyszer még ki
kell próbálnom), de erre majd egy másik alkalommal visszatérek.

A burek török eredetű étel, egy isztambuli pékmester készítette
el először, 1498-ban. A múlt század hatvanas éveiben terjedt el az akkori
Jugoszláviában, de nemzeti ételként tartják számon Bulgáriában, Görögországban és
Izraelben is.
A burek két legelterjedtebb, hagyományos tölteléke a túró és a
darált hús, de krumplival, spenóttal és káposztával is készítik. Joghurttal
kisérve fogyasztják.

A legnépszerűbb burekforma a kerek tepsiben sütött
piteforma, de országtól függően csiga alakúra is tekerik. Ez utóbbi változat
előnye, hogy sokkal könnyebb elkészíteni, mint a tésztát a levegőben pörgetve.
A szerb formátum pedig még ennél is egyszerűbb, mert némi csalással élve, előre
elkészített réteslappal sütik. Lényegében én is ezt a változatot mutatom be, de
a végeredmény semmiben sem különbözik a horvát pekara-ban vett burektől.

A receptet Eva-nál találtam, aki egy horvát gasztro újságban
(Dobra hrana 03/2010) akadt rá erre a finomságra.



Hozzávalók:

250 g rétestészta

300 g túró

2,5 dl víz

1 tk. só

1/2 ek. margarin

1/2 csomag sütőpor

1 ek. olaj

1 ek. tej

natúr joghurt



Elkészítés:

A vizet egy kis fazékban felforralom a sóval és a
margarinnal, majd a tűzről levéve hagyom kihűlni. Amikor kihűlt, belekeverem a
sütőport is.

Egy kb. 24 cm átmérőjű kerek tepsit kiolajozok, majd: ráhelyezek 2 réteslapot



+ 3 réteslapot kicsit összegyűrve

+ meglocsolom a vizes keverék 1/3-ával

+ rámorzsolom a sóval ízesített túró 1/2 részét

+ 3 réteslapot kicsit összegyűrve

+ meglocsolom a vizes keverék 1/3-ával

+ rámorzsolom a túró másik felét

+ 3 réteslapot kicsit összegyűrve

+ meglocsolom a vizes keverék 1/3-ával

+ befedem az egészet 2 réteslappal, a széleit visszahajtom,
hogy pite formát kapjak.

Az 1 ek. olajat elkeverem az 1 ek. tejjel, és megkenem vele a
burek tetejét.

200 fokra (gázsütő 4-es fokozat) előmelegített sütőbe
teszem, és addig sütöm, amíg a teteje szép aranybarna nem lesz (nekem ez 35
percig tartott).

Joghurttal tálalom.