Fokhagyma-krémleves

  • 2014.05.05.
  • 3

Édes gyermekem nagy leves rajongó, szinte bármilyen levest megeszik, amit főzök. Viszont évekig nem volt hajlandó fokhagymás ételeket enni, de pár éve rájött, hogy a fokhagyma mégiscsak egy nagyon finom valami, azóta jóízűen fogyasztja. Valamelyik nap beszélgettem egy ismerősömmel, aki mondta, hogy a lányai mennyire szeretik fokhagyma-krémlevest. Erről eszembe jutott, hogy én még soha nem csináltam. Nosza gondoltam, akkor én is nekifutok, hiszen a leányzó, most már eszi a fokis dolgokat. Az első próbálkozásom annyira jól sikerült, hogy innentől felkerült az otthoni étlapunkra.Hozzávalók, amiket használtam:1 kisebb fej vöröshagyma1 egész fejnyi fokhagyma5 dkg vaj2 evőkanál olaj2 ek liszt1 liter húsleves alaplé2 dl tejsznsó, bors, szerecsendióa tetejére pirított kifli vagy kenyér falatkák A hagymát apróra vágtam és a felforrósított vajon és olajon megdinszteltem. Az egész fejnyi fokhagymát szintén megpucoltam a fokhagymapréssel átpréseltem, majd a hagymás alapon egy picit megpirítottam. Ezután jött bele a két evőkanálnyi liszt, amivel összekevertem, majd felöntöttem a húsleves alaplével. Sóztam, borsoztam reszeltem bele egy kevéske szerecsendiót, botmixerrel átturmixoltam, majd felforrás után felöntöttem a tejszínnel, amivel pár percig még főztem. A kiflikarikákat egy kevés olajon megpirítottam, amivel megszórtam tálalás után. Pikk-pakk készen van és már lehet falatozni is.

Címkék

Leves