Babgulyás, nyugdíjas módra

  • 2013.10.03.
  • 2

Ez a nyugdíjas módra olyan módi, hogy az ember szereti a faluját, és reméli, hogy a falu sincs vele másképpen! Valóban el lehet mondani, hogy:


ITTHON VAGY(OK) - MAGYARORSZÁG SZERETLEK!

Ha valaki, akkor én igazán tudom értékelni, hogy végre itthon lehetek, nem kell szednem a sátorfát, és idegenben keresni a kenyérre valót. Jó Akán, jó itthon. És jó volt az elmúlt hétvégén az országot megmozgató rendezvénynek ebben a pici bakonyaljai faluban részese lenni. Itt persze nem volt semmi nagy durranás, nem voltak hírességek, nincsen semmi, amivel ország-világ előtt dicsekedhetnénk, de aki eljött, az jól érezte magát. Persze lehet, hogy badarságot beszélek. Mert azt hiszem, lehet nekünk is dicsekedni. Azzal a sok-sok aprósággal, pici emberkével, akik itt voltak, és akiknek valójában rendeztük ezt a szombat délutánt! Jó látni, hogy a 300 fős kis faluban ennyi az apróság, és persze a fiatal szülő! Ez egy olyan falu, aminek látható, hogy van és lesz jövője!
Olyan programokat sikerült szervezni, amiben minden pici, "fődig emberke" nagy buzgón vett részt! Sütőtök lámpás készítettek, és örültek neki:




A nyugdíjasoknál az a módi, hogy az asszonyok előkészítik a főzést, aztán a férfiak "belevezetik" a szükséges dolgokat a bográcsba, és learatják a dicsőséget... A dicsőség tárgya most:


BABGULYÁS

Amiből készült:

4 kg bab, 7,5 kg. lapocka, 2 db füstölt csülök, 1 kg hagyma, 10 ek. zsír 15 db sárgarépa, 10 db fehérrépa, fokhagyma 8 gerezd, 2 db húsos paprika,
fűszerek, úgymint őrölt kömény, pirospaprika, darált fekete bors, friss tárkony, csombor és lestyán.

A nagy kondérban felétettük a csülköket főni, majd amikor mál már puha volt, kivettük, felkockáztuk, és ment vissza főzővízbe (a csont is visszakerült). Időközben némi asszonyi segítséggel bent a gázon elkészült a pörkölt a lapockából és hagymából, ízesítettük, kapott a paprika mellett köményt is, meg fokhagymát.

A csülök főzővizébe kerültek a zöldségek meg a bab (előző este beáztattuk), és amikor már a bab puhulni kezdett, ment bele a pörkölt. Közben csipetkeszaggató versenyt hirdettek a leányok és ifiasszonyok között, s a verseny tárgyát is belefőztük a babgulyásba.







Főzés közben eltébláboltam és a programokat nézegettem. Volt célba dobó verseny a gyereknek, az apukák és a nagyszülők részére gyerek/unoka talicskáztatás szalmabálák között. és hogy tánc is legyen a bakonysárkányi iskola tanítója megnépitáncoltatta az ifjúságot meg az idősséget...











A kultúrház termében volt zumba is, de aki nem tudja, hogy mi az, az most se lesz okosabb. Aki tuggya, az adja át! Mindenesetre én azt láttam, hogy latin meg mindenféle ritmusos nótára ugráltak a hölgyek és a Tibi, meg efféle,