Mákos almás süti (paleo)

  • 2015.10.19.
  • 8

Már régen tevben volt az itt található paleo meggyes mákos sütim újboli elkészítése, az évszakhoz igazodva meggy helyett almából. Ha valaki hagyományos változatban szeretné elkészíteni, akkor itt találja a receptet a tésztához és a krémhez, meggy helyett pedig az itt található alma tölteléket használhatja hozzá.Hozzávalók:a tésztához:10 tojásfehérje8 dkg porrá őrölt eritritol (xilit vagy nyírfacukor)
20 dkg darált mák2 dkg nyílgyökérliszt
az almás részhez:1 kg alma1-2 evőkanál citromlé1 teáskanál fahéja fehér krémhez:20 dkg
ToTu krém20 dkg folyékony kókuszolaj4-5 dkg porrá őrölt eritritol (xilit vagy nyírfacukor)
1 vaníliarúd kikapart magjaiAz almás részt készítjük el először. Az almát lereszeljük. A citromlével és a fahéjjal addig pároljuk, amíg a leve el nem párolog. Félretesszük A tésztához a hozzávalókat két részre osztjuk. Az egyik felét az anyagoknak félretesszük, a másikból elkészítjük az első lapot, amihez a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáforgatjuk a nyílgyökérliszttel és édesítőanyaggal elkevert mákot. A masszából sütőpapíros lemezre 36 x 28 centis téglalapot kenünk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve kihűtjük. A maradék alapanyagokból ugyanígy még egy lapot sütünk. Azt is kihűtjük, majd a lapokat hosszában ketté vágjuk, így négy 14 x 36 centis tésztacsíkot kapunk. Az első lapra rákenjük az almatöltelék felét. A második lapra rákenjük a fehér krémet, amihez csupán annyi a dolgunk, hogy valamennyi hozzávalóját alaposan összekeverjük (ha a krém túl lágy tegyük bee 10 percre a hűtőbe és csak utána kenjük meg vele a tésztát). A tésztával lefelé rátesszük az almával megkent lapra. A fehér krémre újabb tészta kerül, amire rákenjük a maradék almás masszát. Végül a tetejére ismét tésztát teszünk. Fóliával letakarva egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. Ezalatt a krém nedvessége átjárja a tésztát, puhábbá, édesebbé válik. Tetszés szerinti darabokra vágva kínáljuk. Én mos kockákat vágtam belőle.A ToTut, a ToTu krémet, ToTu krém extrát, Totu tejet és a tojásrudat paleo és bio boltokban, valamint a gyártó
Capriovus
Budapesti telephelyén Bp. XIV.ker. Varannó u. 3. (Nyitva H-P 7-16) tudjátok beszerezni. Vidéken élőknek érdemes náluk telefonon, vagy emailben érdeklődni, mert a járat útvonalán, egyeztetéssel megbeszélt találkozó szerint, érték határ nélküli rendeléssel szállítják ki az árut. Tel: +36 24 418 296,
+36 24 418 297,
+36 24 418 298Már Szlovákiában is kaphatóak. A paleo.sk weboldalon tudjaták megrendelni, vagy Pozsonyban a volt Ikea épületében található paleo boltban (Tomasikova ulica 46.)