Mogyorótorta (paleo)

  • 2015.04.07.
  • 9

Hozzávalók:a piskótához:10 tojásfehérje18 dkg őrölt törökmogyoró10 dkg eritrit (nem paleozóknak cukor)csipet sóa krémhez:2 dl kókuszkrém20 dkg ToTu krém extra10 dkg folyékony kókuszolaj3 dkg holland kakaó5 dkg por eritritol (nem paleozóknak cukor)1 teáskanál útifű maghéjtovábbá:2 dkg őrölt törökmogyoróegész mogyorószemekA tésztához a tojásfehérjéből csipetnyi sóval kemény habot verünk. Óvatosan, hogy a hab össze ne törjön hozzáforgatjuk az eritrittel elkevert darált mogyorót. A masszából 35 x 30 centis téglalapot kenünk, egy sütőpapíros lemezre, majd 175 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. Kihűtjük. Amíg a tészta sül, illetve hűl elkészítjük a krémet, amihez a kókuszkrémet elkeverjük az útifű maghéjjal. 10 percig állni hagyjuk.
Hozzáadjuk a ToTu krém extrát, a kakaót és az eritritolt. Elkeverjük, majd elkezdjük habbá verni. A verés közben vékony sugárban hozzácsorgatjuk a folyékony, de nem meleg kókuszolajat. Amikor egyneművé válik már használhatjuk is. A piskótát 3 egyforma csíkra vágjuk. A krémből 2 evőkanálnyit félreteszünk. A többi krémet megfelezzük és megkenünk vele egy-egy piskótalapot. A félretett krémmel vékonyan lekenjük a harmadik lapot (ez kerül a torta tetejére). Egymásra rakosgatjuk a lapokat. Megszórjuk őrölt mogyoróval és egész mogyorószemekkel díszítjük. Szeletekre vagy ékekre vágva kínáljuk.A ToTut, a ToTu krémet, ToTu krém extrát és a tojásrudat paleo és bio boltokban, valamint a gyártó
CapriovusBudapesti telephelyén Bp. XIV.ker. Varannó u. 3. (Nyitva H-P 7-16) tudjátok beszerezni. Vidéken élőknek érdemes náluk telefonon, vagy emailben érdeklődni, mert a járat útvonalán, egyeztetéssel megbeszélt találkozó szerint, érték határ nélküli rendeléssel szállítják ki az árut. Tel:222 5906, 222 5932, 222 5933Már Angliában is kaphatóak! Itt keressétek őket:
http://www.hungariandeli.co.uk/Már Szlovákiában is kaphatóak. A paleo.sk weboldalon tudjaták megrendelni, vagy Pozsonyban
a volt Ikea
épületében található paleo boltban (Tomasikova ulica 46.)A facebookon is követhettek,
itt tudtok csatlakozni hozzám. Ne feledjék, hogy csak akkor jelennek meg a bejegyzéseim nálatok, ha a
Követed
lehetőségre is rákattintatok.A Google+-on
itt tudtok csatlakozni hozzám.