Nyár az őszben

  • 2018.09.20.
  • 8

Ez a fantázianév jutott az eszembe, amikor megkóstoltam a süteményt. Tudtam, hogy finom lesz, de azt nem, hogy ennyire. :)Hozzávalók:a piskótához:6 tojás6 dkg darált tökmag6 dkg eritrit
csipet sóa piros réteghez:30 dkg málnaa mandarinos réteghez:2 kezeletlen mandarin20 dkg Totu5 dkg eritritfél dl víz1 dkg
zselatin
a díszítéshez:málnacitromfűA krémhez a zselatint feloldjuk a felforrósított vízben. A mandarin héját lereszeljük, ezután megpucoljuk és gerezdjeire szedjük a gyümölcsöt. A magokat eltávolítjuk. A mandarinos réteg valamennyi hozzávalóját sima, egynemű krémmé turmixoljuk. Félretesszük.A tésztához a tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük az édesítő anyaggal, majd hozzáforgatjuk a darált tökmagot is. A tojásfehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük. A tojáshab felét hozzáforgatjuk a tökmagos tojássárgájához, majd a maradék habot is. Ügyeljünk arra, hogy a hab ne törjön össze. A masszából sütőpapíros tepsire 30 x 35 centis téglalapot kenünk végül 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve 8-10 percet szikkasztjuk mielőtt lehúzzuk róla a papírt. Három egyforma csíkra vágjuk. Két csíkot megkenünk a villával összetört málnával. Az egyik málnás lapra kenjük a mandarinos krém felét. Rátesszük a másik málnás lapot. erre kerül a maradék krém, végül az üres lap. Pár órára hűtőszekrénybe tesszük mielőtt szeletelnénk. Málnával, citromfűvel díszítjük.