Sárgabarackos szelet (paleo)

  • 2015.06.22.
  • 7

Hozzávalók:a tésztához:15 dkg őrölt, blansírozott mandula2 tojás1/2 teáskanál szódabikarbóna1 evőkanál eritritol
a ToTu réteghez:60 dkg
ToTu
(nem paleozóknak túró)15 dkg eritritol (vagy xilit) (nem paleózóknak cukor)4 tojássárgája2 kezeletlen citrom héja és leve1 dl
víz (túró esetén elhagható)továbbá:8 magvaváló sárgabarackA tészta valamennyi hozzávalóját összedolgozzuk, majd vizes kézzel, sütőpapírral bélelt 25 x 25 centis formába nyomkodjuk. 150 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. Közben elkészítjük a ToTus réteget, amihez minden hozzávalót sima krémmé turmixolunk. Az elősütött tésztára simítjuk, majd a kimagozott, sárgabarack felekkel díszítjük, amiket egy kicsit a krémbe nyomunk (ne merüljön el benne teljesen!). További 45 percig sütjük. Ha kihűlt csak akkor szeleteljük. (Hűtőbe téve tovább szilárdul.)A ToTut, a ToTu krémet, ToTu krém extrát és a tojásrudat paleo és bio boltokban, valamint a gyártó
Capriovus
Budapesti telephelyén Bp. XIV.ker. Varannó u. 3. (Nyitva H-P 7-16) tudjátok beszerezni. Vidéken élőknek érdemes náluk telefonon, vagy emailben érdeklődni, mert a járat útvonalán, egyeztetéssel megbeszélt találkozó szerint, érték határ nélküli rendeléssel szállítják ki az árut. Tel:222 5906, 222 5932, 222 5933Már Szlovákiában is kaphatóak. A paleo.sk weboldalon tudjaták megrendelni, vagy Pozsonyban a volt Ikea épületében található paleo boltban (Tomasikova ulica 46.)A facebookon is követhettek,
itt tudtok csatlakozni hozzám. Ne feledjék, hogy csak akkor jelennek meg a bejegyzéseim nálatok, ha a
Követed
lehetőségre is rákattintatok.A Google+-on
itt tudtok csatlakozni hozzám.