Kiscsillagom, manióka

  • 2013.07.15.
  • 9


Kezd fellendülni a szociális életünk a kertben és a környékén. Igen aktív szomszédaink vannak, főleg az egyik, F. szomszéd. Újabban kiscsallagom lettem neki, aminek nem tudok maradéktalanul örülni, ezt be kell vallanom. Nem mondhatnám, hogy nem szeretem a társaságot, de csak módjával, és hát kevésbé agilis emberekkel, na.


Viszont F. szomszéd térül-fordul, kerül vödör 8 db, létra 2 db, reggel szedett friss csiperke vagy 2,5 kg. Az ígéretek között van szilvapálinka, előző lakó által elcseszett kiskert miatt garázs ázásának kijavítása, és tartok tőle, hogy nem tudok olyat kiejteni a számon, amire ne tudna azonnal megoldást. Ezért aztán jól meggondolom, mit beszélek, mert hát ugye mit kérnek majd cserébe... Nem szeretem én ezt, bármennyire is nyavíkolásnak tűnik.

Jó, mondjuk a gomba ellenében van sárgabarack, remélem, le is van tudva, leszedte az adagját a fánkról.

A szilvapálinkát kifizetjük, nincs ugyanhagydmár meg ilyenek.


Ellenben a kiskert téma rázósabb. Eleve az otthon van nálunk. Meg mi úgy gondoltuk, kifizetjük a munkát, ahogy azt ugye illik. De gyanús nekem, hogy barátilag gondolja kisebb mulatozás fejében: ebéd, vacsora, sörök stb. Amivel olyan sok baj nincs is, de a satöbbi, amivel nem vagyok kibékülve. Mindenesetre majd próbálok nem jelen lenni az akciónál.



A fentieknek egyébként egyáltalán nincs köze a poszt további részéhez.



Gyerekkoromban, amikor Molnár Gábor könyveit olvastam és fújtam kívülről szinte az összes Amazonas mentén fellelhető kígyó nevét latinul is, az emlősök nevét latinul már nem, de azért azok is nagyon mentek, még a madarakkal is megbékéltem. Szóval akkoriban sosem gondoltam volna, hogy majd egyszer eszem maniókát, hacsak el nem utazom arra a vidékre én is. Aminek egy ideig megvolt az esélye, mert feltétlenül biológus vagy valami hasonló akartam lenni, pl. óvodás koromban sebészet vagy fogászat, ami persze elég távoli asszociációkat kíván, de azért még sincs olyan messze a biológiától. De aztán ezzel valahogy felhagytam, pedig apukám elmondása szerint nyertem én biológia versenyt is, budapestit, de ez az emlék nekem például egyáltalán nincs meg, ami mindenképpen fura. Arra emlékszem, hogy jártam szakkörre és boncoltam bikaszemet, ilyenek.

De egyébként azért sem gondoltam, hogy fogok valaha enni maniókát, mert Molnár Gábornak igencsak tele volt a hócipője vele, lévén szinte az egyetlen táplálék, amit magával tudott vinni és tárolgatni a párás melegben a dzsungelben, és persze folyton ezt enni. Nyilván ha az általam annyira csodált vadász és gyűjtő nincs vele megbékélve, akkor én minek ennék ilyesmit.

Egyébként is tök veszélyes cucc, van vele elég macera, hogy kiválasszák belőle a hidrogén cinaidot, amit bizony tartalmaz a gyökere. A gyökerekből készül a gyöngy, a liszt és a pehely is, amit olyan előszeretettel használunk sűrítésre és pudingnak a magas keményítőtartalma miatt. Van még benne ez-az: vitaminok, ásványi anyagok is, de ezek inkább a leveleiben lelhetők fel nagyobb mennyiségben, azokat lehet enni csak úgy is, mint a spenótot.

A gumókat fáradságos munkával lereszelik a bennszülött asszonyok spéci reszelőn, aztán kinyomkodják, főzik, a hevítéssel válik ki a cianid, a visszamaradó keményítő meg lesz maga a cucc, amit mi pl. tápióka gyöngyként ismerünk.

Most, hogy már teljesen világos, soha nem megyek az Amazonas környékére semmilyen tudományos útra és egyben gasztrotúrára, gondoltam, ha már lehet itthon is kapni tápiókát, mégiscsak csinálnék pudingot.

De ez sem volt egy rövid projekt, merthogy folyton elfelejtettem venni, amikor olyan helyen jártam, amikor meg eszembe jutott és tök elveim ellenére átmentem a szemben
levő paleolit boltba, nem is ismerték, tehát vissza kellett zarándokolnom máshova.


Aztán tegnap Kati barátném jött (ő is élvezhette F. szomszéd kalandjait, mégis van összeköttetés a poszt első és második fele között), gondoltam, ez a legjobb alkalom, hogy tápióka pudingot csináljak, jobban el tudom adni a családnak a cuccot vendéggel, mint csak úgy magában.


Egyébként amikor ekkora feneket kerítek valami új kajának, akkor simán veszik az akadályt, sőt ezt kifejezetten szerették.



TÁPIÓKA PUDING EPRES-MEGGYES SZÓSSZAL



A pudinghoz:

100 g tápióka gyöngy

400 ml kókusztej

300 ml víz

2 ek méz

1/2 rúd vanília felhasítva



A szószhoz:

200 g meggy magozva

150 g eper

2 ek méz

1/2 tk vaníliapaszta

1/2 tonkabab

1 ek rózsavíz

100 ml víz

1 tk keményítő



A tápióka gyöngyöt kétszeres vízben beáztatjuk 15 percre, majd leszűrjük és edénybe tesszük. Ráöntjük a kókusztejet, a vizet, hozzáadjuk a felhasított vaníliát és addig főzzük, míg a gyöngyök megdagadnak és átlátszók lesznek. Nem néztem az időt, de kb. olyan 15 perc volt. Nagyjából puding sűrűségű lesz, lehet azonnal poharakba vagy tálakba kanalazni és lehűteni, a vaníliarudat előbb vegyük ki.

A szószhoz a gyümölcsöket felforraljuk a mézzel, a vaníliával és a reszelt tonkababbal, a keményítőt kikeverjük a vízzel, ezzel sűrítjük be a szószt. Lehúzzuk a tűzről, hagyjuk langyosra hűlni, belekeverjük a rózsavizet és a puding tetejére öntjük, hűtőbe tesszük tálalásig.