A jó múltkor, amikor mindenhol máshol (értsd 50-60 km-rel arrébb) normális tél volt, nálunk meg csak ez a langyos pöcsölődés, vizes hó stb., irigykedtem. Hogy milyen jó az már, ha nem lehet kimenni, a polgimester is megtiltja a közlekedést, ilyenek. Tök hivatalosan lehet otthon punnyadni.
Mondjuk most ilyesmiről nem tudok, hogy nálunk kijárási tilalom lenne, mármint a városon kívülre, nyilván az utcára kimehetnék, na de. Egyelőre a tárolóig se. Az is csak azért merülhet fel, mert ott van a nagy mélyhűtő.
Ritka alkalmak egyike, hogy hallgattam apukámra, miszerint ne cseréljük még le az autókon a téli gumit, majd most hétvégén. Szerintem most se fogjuk. Így aztán sikerült tegnap este minden gond nélkül hazajönnöm. Nem úgy a sok szerencsétlen, aki már lecserélte, vagy nincs is neki és elővette az autóját, mind ott rekedt az utakon, szar lehet, nem mondom.
Azért remélem, S. is átértékeli a helyzetet és nem kezd el leutazni névnapozni a papához. Legalábbis ma.
Szóval addig nyavalyogtam, míg megkaptam: nesze itt van hó, hófúvás, döghideg, minden.

Van új pápa is (ez ugyan nem volt a kívánságlistán, de tök nyilvánvaló volt, hogy húsvét előtt lesz fehér füst), és szerencsétlen még ki sem jött az erkélyre, már elkezdték cseszegetni, amit egyáltalán nem értek. Plusz olyasmit kérnek rajta számon azonnal, a katolikus egyház fejétől, ami kb. a katolicizmus megtagadása lenne. Sok közöm nincs ugyan hozzá, mármint ehhez az egyházhoz, de nekem már az szimpatikus benne, hogy egyfelől a múltkor Ratzinger fő ellenlábasa volt, másfelől a Ferenc nevet választotta. A Napfivér, Holdnővér biztos megvan mindenkinek.
Amit ez jelent, a szegénységgel való törődés valahogy sokkal égetőbb problémának tűnik már itthon is, mint pl. a melegházasságok egyház általi elismerése. Hátha nálunk is elkezd olyasmivel többet foglalkozni az egyház, ami jobban dolga lenne.
Félreértés ne essék, szerintem is mindenki azzal házasodjon, akivel akar (már ha az illető hajlandó elvenni), azzal éljen, akivel akar és attól örököljön, aki szeretne ráhagyni bármit. Teljesen ostobának és végtelenül maradinak, kirekesztőnek tartom a mostanában nálunk hozott törvényeket. De azok a világi élet részei, egy valláson ne kérjünk már olyat számon, ami alapvető lényegének kidobása lenne.
De tényleg nem értem, azt gondolták, kijön, leinteget a térre és közli: holnaptól buli?

Szóval ma tényleg azt esszük, amit itthon találunk. Nyilván nem kell minket sajnálni, nem kenyér és víz lesz 3 napig, vagy ki tudja, meddig.

Nem túl kreatívan csináltam egy pisztáciás-csokis kalácsot. Már úgy értem, hogy ilyesmi nemrég volt naranccsal, pálmacukorral pl. Most meg a kókuszcukor jött be.
Hosszú és nehéz munkával végre sikerült bizonyítani a kedves kutatóknak, hogy a cukor tényleg méreg, hullanak tőle az emberek, mint a legyek, egyenes összefüggés van a diabétesz és a cukorfogyasztás között. Azért én szeretném látni ennek a kutatásnak a teljes dokumentációját. Azokat a faktorokat is, amelyek a cukorfogyasztás mellett voltak jelen. De hagyjuk ezt, volt már méreg a tej is.
A kókuszcukrot nem ijedtségből esszük, hanem mert finom.


PISZTÁCIÁS-CSOKIS KALÁCS



A tésztához:


600 g finom fehér tönkölyliszt

1 tk só

3 ek kókuszcukor

300 ml tej

30 g élesztő

1 db tojás

2 db tojássárgája

60 g vaj



A töltelékhez:


100 g pisztáciás étcsokoládé 70%-os)

80 g tejcsokoládé

80 g vaj

2-3 ek kókuszcukor

2-3 tekerésnyi zöldbors

1 tk vaníliapaszta



A kenéshez és a tetejére:


1 ek tej

½ tk porcukor

A tésztához a lisztet egy tálba szitáljuk a sóval.
A tejet meglangyosítjuk, elkeverünk benne 1 ek cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, a tetejét meghintjük liszttel és letakarva hagyjuk felfutni.
A vajat felolvasztjuk, elhabarjuk benne a tojást és a sárgákat a maradék cukorral együtt.
A liszt közepébe mélyedést csinálunk, beleöntjük az élesztős tejet és a tojásos keveréket.
Addig dagasztjuk, míg elválik az edénytől és a kezünktől is.
Lisztezett tálba tesszük a cipóvá formált tésztát, a tetejét is meglisztezzük kissé, majd letakarva hagyjuk kelni 1 órát. Utána berakjuk a hűtőbe és hagyjuk kelni további 2 órát.
A hűtős megoldás nem kötelező, nekem dolgom volt közben és nem akartam, hogy a tészta elkeljen. De rosszat nem tett, az is biztos.
Amikor a tészta a kétszeresére kelt, lisztezett felületre borítjuk, kinyújtjuk jó nagy téglalap alakúra.
A töltelékhez a vajat felolvasztjuk a csokoládékkal, belekeverjük a vaníliát és a kókuszcukrot meg a borsot. Hagyjuk kihűlni, majd egyenletesen megkenjük vele a tésztát, szorosan feltekerjük.
A tekercset darabokra vágjuk és a vágott részükkel felfelé lazán egymás mellé rakosgatjuk az előkészített formákba,
hagyjuk 45 percet pihenni.
1 db 26 cm--es és 1 db 17 cm-es kerek kapcsos tortaforma kibélelve sütőpapírral, ugyanis a múltkor a 26-os kicsinek bizonyult ehhez a mennyiséghez, kimászott a sütőben. Igazából a terv az lett volna, hogy a rudat feltekerem, de ugye rugalmasnak kell lenni, azzal főzünk, ami van.
Közben előmelegítjük a sütőt 185 °C-ra, betesszük a tejjel megkent kalácsokat és 45 perc alatt pirosra sütjük.
Kivesszük, hagyjuk kicsit hűlni, aztán tálra tesszük és megszórjuk minimális mennyiségű porcukorral a csín kedvéért.