Mediterrán sertéskaraj rizskrokettel

  • 2013.08.18.
  • 3


Mitől mediterrán? Egyszerűen olívaolajjal megkent, sóval és borssal ízesített grillezett karajszelet ratatouille-szerű zöldségraguval és rizskrokettel, hogy a rizs ne mindig ugyan úgy kerüljön az asztalra. Egy egyszerű fogás, ami a rendelkezésünkre álló zöldségekkel fantáziánk szerint variálható.



Hozzávalók (4-6 főre):



1 kg sertéskaraj

5 nagyobb darab paradicsom

2 nagyobb darab kápia vagy californiai paprika (piros színű)

1 jó nagy fej lilahagyma

2 kisebb darab padlizsán

1 gerezd fokhagyma

2 ágacska bazsalikom (8-10 levél)

1 csokor petrezselyem zöldje

20 dkg rizs

2 egész tojás

étolaj, zsemlemorzsa, olívaolaj, só, bors



Elkészítése:



Készítsük elő a zöldségeket. A paprikát csumázzuk ki, majd vágjuk kis darabokra (centiszer centis), a paradicsomot forrázzuk le, a héját húzzuk le, magházát távolítsuk el, majd a többi zöldséggel együtt a paprika darabok nagyságára aprítsuk fel. Fontos, hogy egyforma darabok legyenek a zöldségek, mert így szebb lesz az ételünk.



Egy megfelelő méretű serpenyőt tegyünk fel a tűzre, majd olívaolajon süssük meg a padlizsánt, közben sózzuk, borsozzuk. Ha szép színe van, öntsük ki az edényből. Következhet a hagyma, süssük meg olívaolajban, sózzuk, borsozzuk, ha kész, öntsük ki. A következő a paprika, ugyan úgy, mint az elődei. Ha a paprika megsült, akkor ezt már ne szedjük ki, hanem öntsük hozzá a paradicsomot, ha megfonnyadt, akkor tegyük vissza a padlizsánt és a hagymát is, ízesítsük vágott bazsalikommal, petrezselyemzölddel, apróra vágott fokhagymával. Alaposan keverjünk el mindent egymással, kóstoljuk meg, ha kell ízesítsük még és készen van.

Hasonló módon készül a francia lecsó is. Rakhatunk ételünkbe gombát, cukkinit, cukorborsót, zöldbabot, igazából bármit, amit ízlésünk kíván.



A karajból vágjunk vastag szeleteket (1,5-2 cm), kenjük meg alaposan olívaolajjal, majd sózzuk, borsozzuk és grillen süssük meg. Mielőtt megfordítjuk a hússzeletet a grillen, fordítsuk el merőlegesen saját magához képest, így szép, klasszikus grillnyomat lesz a húsunkon. A karaj nagyon hamar megsül, oldalanként kb 5 perc elég neki. Ne süssük túl, mert kiszárad és szívós, elrághatatlan lesz.



Készítsük el a rizskrokettet. Ez a saját kipróbált verzióm, nem is néztem utána, hogy más hogyan készíti. Úgy készítsük el, hogy a rizst hagyományos módon főzzük meg egy leveskocka kíséretében. A megfőtt rizst hagyjuk hűlni, majd keverjük el benne két tojás sárgáját és a tojások sóval felvert habját is dolgozzuk bele (ha túl lágy lenne, akkor keverjünk hozzá kevés zsemlemorzsát). Nedves kézzel formázzunk kroketteket, ezeket hempergessük meg zsemlemorzsában, majd bő forró olajban süssük ki. A megsült kroketteket papírtörlőre szedjük és a felesleges olajat lecsöpögtetjük.



Ha minden kész, következhet a tálalás.



A tányérra helyezünk 3 darab krokettet, 2 szelet grillezett húst, majd egy tálaló karika segítségével a zöldségragut. Ha mindent elrendezgettünk, akkor meglocsoljuk ételünket olívaolajjal és kész.