Sajtos kukorica puffancs

  • 2013.06.14.
  • 7


Biztosan sokan jártak már úgy, hogy marad egy kis felbontott ez-az, például konzerv, ami már nem akar elfogyni. Semmi baja nincs, az ember sajnálja kidobni, de megenni meg már nem akarja. Valamelyik nap felbontottam egy kukorica konzervet, amiből maradt egy kevés és gondoltam készítek belőle valamit, mielőtt tönkremegy. Ilyen ötletből született ez a gyors nasi. Ez lett belőle. Akár uzsonnára is kiváló, vagy csak úgy. Ez az adag 1-2 személynek elegendő.



Hozzávalók:



7 dkg csemegekukorica konzerv


7 dkg rétesliszt

7 dkg reszelt trappista sajt

1 evőkanál zsemlemorzsa

1 dl tej

1 egész tojás

1 jó nagy csipet sütőpor

só, bors, csipet pirospaprika

tejföl chili szósz



Elkészítése:



A hozzávalókat összekeverjük. Egy viszonylag sűrű állagú alapot kell kapnunk. Érdemes "belenyalni" a tésztába, hogy a sót eltaláljuk, nehogy sótlan legyen, vagy éppen elsózzuk (mondjuk akkor már mindegy neki).



Egy serpenyőt felhevítünk, majd öntünk bele kevés olívaolajat, vagy sima étolajat és egy kis forma segítségével kis puffancsokat sütünk a kukoricás masszánkból. Vigyázzunk, hogy ne legyen túlzottan vastag, nehogy a belseje nyers maradjon és ne süljön át (én egy 6 cm átmérőjű, 2,5 cm magas pogácsaformát használtam, aminek a feléig ért a nyers tészta).



A puffancsokat mindkét oldalukon szép aranybarnára sütjük, ez oldalanként 3-5 percet vesz igénybe körülbelül. A tűz ne a legnagyobb fokozaton legyen, mert kívül hamar megsül, belül pedig nyers marad.



A kész kukoricapuffancsokat tányérra helyezzük, meglocsoljuk tejföllel és csípős chili szószt adunk mellé.




Nagyon könnyed, egyszerű, gyorsan elkészíthető étel.