Paradicsomos húsgolyó

  • 2020.03.29.
  • 2

Fél óra alatt elkészíthető ételekről külön televíziós sorozatok vannak. Miért? Sok esetben gondolom azért, hogy rávilágítsanak arra, hogy sokszor nem kell több idő összedobni valami ebédet, mint egy gyorsétterembe venni valami tucatkaját, vagy házhoz kérni egy otthon is pillanatok alatt és az ár töredékéért elkészíthető ételt. Különösen igaz ez a különféle tésztákra, tésztaételekre. Mire a tészta megfő, addigra a hozzá készülő szósz, hús, zöldség is elkészülhet és csak összekavarjuk. Fél óra. Otthon, ízlésünk szerint, gyorsan és akár egészségesen is. A szósz lehet paradicsomos, tejszínes, zöldséggel (brokkoli, karfiol, zöldbab, zöldborsó, spárga), hallal, hússal (jelen esetben). Itt van tehát egy alternatíva, a siker pedig meghozhatja a kedvet a kísérletezéshez. A végén majd a tésztát is magunk akarjuk gyúrni. Ami szintén csak pár perc úgy mellesleg...Hozzávalók (4 személyre):25 dkg darált hús1 tojásízlésünk szerinti fűszerek és ízesítők: paprika, őrölt római kömény, őrölt kömény, (frissen) őrölt bors, só, vágott petrezselyem, kakukkfű, bazsalikom, oregánó, fokhagymasűrített paradicsom, illetve bármilyen otthon található, ízlésünknek megfelelő paradicsomkonzerv (paradicsomlé, darabos paradicsom, hámozott egész paradicsom)1 csipet (barna) cukor1 csomag a kedvenc spagetti tésztánkból1 kis fej vöröshagyma és még egy kis fokhagyma1 evőkanál liszt (esetleg étkezési keményítő)olívaolaj (étolaj)reszelt sajt (ízlésünk szerint)Elkészítése:A darált húst megfűszerezzük, hozzáadjuk a tojást, majd alaposan összedolgozzuk és kis, néhány centis golyókat formázunk, lehetősé szerint egyformákat. A kész golyócskákat enyhén ellapítjuk, majd egy kevés olívaolajban (de étolajban is jó) közepes hőmérsékleten megsütjük (hasonlóan a fasírthoz, csak nem úsztatjuk). A megsült golyócskákat félretesszük. Mehet a víz a tésztának a tűzre...A szószhoz a nagyon finomra vágott vöröshagymát olívaolajon megfonnyasztjuk, mehet rá egy kis finomra vágott fokhagyma is, majd a paradicsom, ami volt éppen otthon. A sűrített paradicsomot kicsit pirítsuk le, hogy a karcos, savanyú ízét tompítsuk egy kicsit. Mehet ebbe is minden kedvenc fűszerünk, bors, kakukkfű, oregánó, bazsalikom (ha van friss, az a legjobb). Megszórjuk a liszttel, picit pirítjuk, majd lassan felöntjük vízzel, közben kevergetjük, hogy ne legyen csomós, beállítjuk a sűrűségét a mártásnak.
A megsült húsgolyóink eddig vártak, hogy megfürödhessenek imádott szószukban, így adjuk meg nekik az élményt és dobáljuk bele őket.Közben a tészta sós vize is forr már nagy eséllyel, így indulhat a főzése. Ha megfőtt, akkor leszűrjük, majd összeismertetjük a paradicsomszósszal és a húsgolyókkal. Alaposan összeforgatjuk a dolgokat, majd mehet a tányérra. amire frissen reszelünk a kedvenc sajtunkból. Ennyi.