Tárkonyos szarvasragu

  • 2013.09.21.
  • 8


Kaptam egy kis szarvashúst, de nem pörköltet akartam belőle főzni, hanem valami izgalmasabbat. Néhány éve főztem egy munkahelyi rendezvényen marhát tárkonyos raguként, gondoltam, hogy a szarvas is szeretni fogja azokat a zöldségeket és ízeket, amiket a marha. Így is lett.



Hozzávalók (4 személyre):



0,5 kg szarvas (comb, lapocka, nyak)

1 nagyobb fej vöröshagyma

3 nagyobb sárgarépa

2 petrezselyem gyökér és zöldje

1 közepes darab zeller (szárzellert akartam, de nem lehetett kapni)

10 db csiperke gomba

2 dl zsíros tejszín

5 gerezd fokhagyma

1 evőkanál finomliszt

olívaolaj

víz

só, bors, kömény, babérlevél, friss tárkony



Elkészítése:



A hagymát finomra vágjuk, majd olívaolajon megfuttatjuk. Ha a hagyma üveges, rádobjuk a nagyobb darabokra vágott, minden íntól és nem odaillő résztől megtisztított húst. Átforgatjuk a húst a zsiradékon, amíg szépen kifehéredik, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje és közepes lángon pároljuk. Közben ízesítjük sóval, borssal, őrölt köménnyel, pár levél babérral, 1 ág friss tárkonnyal (szárított is jó) és az összevágott vagy lereszelt fokhagymával.

Fedő alatt addig pároljuk, míg a hús félig megpuhul, akkor mehetnek bele a zöldségek. A zöldségeket nagyobb darabokra vágjuk, hogy a hús mellett láthatóak legyenek a darabok. Ha a zöldségek puhulásnak indultak és elcsíptük a megfelelő pillanatot, akkor addigra a hús is már majdnem puha. Ekkor beletesszük a gombát, amit nagyobb darabokra vágunk, hogy szintén látható legyen majd az ételben.

A gombának nem kell sok, amint összeesik és fő pár percet kellően megpuhul. Ekkor beledobunk még egy ágacska friss tárkonyt, amivel élénkebbé tesszük a tárkony ízhatását.

Ételünkön a vizet (esetleg húslevest) addig pótoljuk mindig, hogy ne ússzanak nagyon a dolgok, de ne is legyen nagyon száraz. Ha már minden puha, akkor egy kanál lisztet csomómentesen elkeverünk tejszínnel és az ételt sűrítjük. Csepegtethetünk rá pár csepp friss citromlevet, ízlés szerint.

Még egyszer megkóstoljuk az ételt, ha kell utóízesítjük és tálalhatjuk.



Az étel elkészítési ideje a hús minőségétől (az állat korától) függ, jelen esetben 2 óra kellett hozzá, hogy elkészüljön az étel. Borzasztó, ha egy ilyen nemes állatból készült ételben a hús nem fő meg és rágós marad, erre bizony rá kell szánni az időt.



Körete lehet friss puha kenyér, tészta, krumpli, galuska.



Tipp: ha véletlenül mégis "megúsztatnánk" az ételt, nem kell pánikba esni, akkor készítsünk belőle tárkonyos szarvasragu levest. Ugyan így készül, csak levesről lévén szó jóval hosszabb lével és pár apró változtatással. Recept itt található.