Pünkösdi kóstoló

  • 2013.05.20.
  • 3

Tudom, kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, de most új lendületet kaptam. Természetesen a konyhát nem hanyagoltam eddig sem, sőt még fotókat is készítettem, úgyhogy szépen lassan majd megosztok veletek mindent. :)
Szombaton egy rendezvényen kóstolhatták meg az érdeklődők az általam készített ételeket és italokat. Családias hangulat volt, mindenkinek ízlett a főztöm! :)
Vörös lencséből készítettem kis golyókat (pogácsákat), nagyjából úgy, ahogy itt már leírtam, csak most gömbölyűre formáztam és kiolajozott tepsiben, sütőben sütöttem meg. Néhányat szezámmagba forgattam.
Jó nagy adag lett belőle:






Adtam mellé salátát is - ha már zöld étkek kóstolójaként volt hirdetve a program.Vegyes salátaalaphoz (rukkola, bébispenót, fejessaláta, medvehagyma, céklacsíkok) Jamie Oliver Flavour Shaker-ében a bazsalikomos öntetet a helyszínen készítettem el, sokak meglepetésére. (Mindig mondom, hogy ez a Jamie egy zseni! :D)



A desszert kókuszos, mazsolás quinoagolyók voltak, amit kókuszreszelékbe, ill. karobporba forgattam. (A karob nem illeszkedik a Gaps diétába, de amúgy nagyon egészséges.)

A quinoát
kb. kétszeres mennyiségű vízben feltettem főni, hozzáadtam a mazsolát, kókuszreszeléket, vaníliaport és kókuszkrémet. Figyelni kell, hogy se túl sok ne legyen a folyadék, se túl kevés. Kb. 20 perc alatt szépen megfőtt, de hagytam kihűlni, mert ilyenkor még beszívja a maradék nedvességet.

Semmit nem kellett hozzáadnom, csak egy evőkanál mézet, a kellő édesség eléréséhez, majd kis golyókat formáztam belőle.

Így néztek ki a tálban:







Innivaló is volt: mézes limonádét csináltam biocitrommal, majd 3 különböző kancsóba töltöttem, amiben plusz ízesítők voltak. Az egyikbe citromfű, a másikba bodzavirág, a harmadikba akácvirág került. Nagyon jól néztek ki és finomak voltak, sajnos fotó nem készült.