Tökös-libasültes ajánlat, akár még Márton napra is.

  • 2019.11.10.
  • 7

Chilis-Mandarinos libasült, zsályás sütőtökkel.
A félbe vágott libát még a sütést megelőző este fűszereztem: édes chili szósz
koriander, fenyérfű keverékével bedörzsöltem. Sóztam és két mandarint facsartam rá húsával együtt.
Másnap adtam még hozzá pár gerezd fokhagymát és egy kevés rozmaringot is, majd 160
°C os sütőben, többször locsolgatva két és fél óra hosszan sütöttem.
Miután a maghőmérséklete nyolcvan fok fölé emelkedett, felcsavartam a sütőt 185 fokra. Ezután betettem hozzá a zsályás sütőtököt is, amit előzőleg olíva olajjal, zöldcitrom levével, őrölt mustármaggal forgattam össze. További fél óra kellet a pecsenye szín létrejöttéhez, ami idő alatt a köretnek szánt tök is szépen karamellizálódott, ugyanakkor megtartotta a formáját, állaga még harpaható maradt.Bort érett és érlelt fehéret ajánlok hozzá, mint egy klasszikus burgundi Chardonnay, vagy Viogner, de egy jó formában levő, még a szekunder aromákat hozó Rizling, illetve egy nem túl köves Furmint, valamint Hárslevelű is jól elkíséri.#borsodogastroblog #libasült #roastedgoose #martinigansl #bourgogneblanc #chardonnay #viogner #riesling #furmint #harslevelu #foodpairingBor&Sodó Receptképes blog, étel és bor ajánlattal, a mindennapokra, de a teljesség igénye nélkül...