Sült burgonya zsályával

  • 2012.04.06.
  • 1




Már jóval Peszach előtt el lehet készíteni a széder-esti vacsorához azt a 7 kiegészítőt, melyek fényképét feltettem a blog Facebook oldalára. Ez a fotó kapta a legtöbb like-szavazatot (összesen négyet :-), ezért ennek az elkészítését közlöm itt.

Hozzávalók (6 személyre):
6 közepes burgonya (ha lehet, Desiree fajta)
1/2 pohár olívaolaj
2 szál zsálya levelei
1 evőkanál durva só (lehetőleg Atlantic tengeri só)

Elkészítés:
1. 180 fokra előmelegítjük a sütőt. Sütőpapírral kibéleljük a tepsit.
2. A krumlit alaposan megmossuk, majd megszárítjuk. Keresztben vékony szeletekre vágjuk, de nem egészen a végéig, hanem úgy, hogy az alján kapcsolatban maradjanak egymással.
3. Elhelyezzük a burgonyát a serpenyőben, olívaolajat öntünk rá, és fél óráig sütjük.
4. Kivesszük a sütőből, a krumpliszeleteket megszórjuk
zsályalevéllel, megsózzuk, és visszatesszük a sütőbe további 1 órára.

Előre is elkészíthetjük!
A 1-3 szakaszban leírtak szerint elkészítjük a krumplit, kivesszük a sütőből, lefedjük és szobahőmérsékleten tartjuk,
aztán körülbelül egy órával az étkezés előtt a 4. pontban leírtak szerint fejezzük be a sütést.

(Liat Paz receptje az xnet-ről)