Skót tojás

  • 2018.11.11.
  • 3

A nagymamám jött ebédre, általánosságban azt gondolnád, hogy sima ügy, húsleves-rántott hús kombó meg is felel. Nincs is ezekkel a kajákkal semmi baj, én is imádom, de inkább valami olyasmit szerettem volna neki készíteni, amiről tudom, hogy nem szokványos nálunk és talán még nem is találkozott vele. Megérkezett. Elmondtam, mit készítek. Kissé tétován nézett rám... de kíváncsian! Ezúttal a kísérletezés jól sült el. Igazából megebédelt, mire az én tányéromat lefotóztam. ;) De így legalább Ti is láthatjátok a végeredményt!Nekem bőven maradt másnapra is, szerintem 3 ember bőven jól lakik az alábbi adagokból.Skót tojás:6 tojás50 dkg sertés darált hús (comb)egy kisebb csokor friss metélőhagyma felaprítvaegy kis csokor friss petrezselyem vagy 2 tk szárított1 gerezd fokhagymasóborskb. egy púpos ek mustárfél szerecsendió reszelve (vagy őrölt)a panírozáshoz liszt, 1 vagy 2 tojás, zsemlemorzsaolaj a sütéshezA tojásokat forrásban lévő vízbe óvatosan tegyük bele és főzzük 4 percig. Tegyük át hideg vízbe, és hagyjuk kihűlni a tojásokat.Keverjük be a húst a felsorolt hozzávalókkal.Tisztítsuk meg óvatosan a tojásokat, kicsi türelemjáték, mert eléggé lágy a tojás, így nem egyszerű megpucolni.Majd egyenként "csomagoljuk be" a húsba a tojásokat. Én úgy csináltam, hogy egy deszkán kilapítottam egy húspogácsa méretű darabot, a közepére tettem a tojást, alányúltam, a tenyerembe vettem és ott formáltam köré. Az első után ráérzel ;)Panírozzuk be őket a szokott módon. Liszt - felvert tojás - zsemlemorzsa.Süssük aranybarnára bő forró olajban egy serpenyőben.Brokkoli püréfél kiló brokkoli1 erőleves kocka4-5 nagyobb bazsalikomlevél2-3 ek tejfölA brokkolit szedjük rózsáira és kevés olajon pirítsuk le egy kicsit egy lábasban. Majd öntsünk rá annyi vizet, ami félig elfedi. Dobjunk bele egy leveskockát, adjuk hozzá a bazsalikomot és főzzük puhára. Öntsük le róla a vizet, majd turmixoljuk össze a tejföllel.Sajt szósz:15 dkg cheddar sajt reszelvekb 2 deci tejegy lapos ek keményítőEgy lábasban odatesszük melegedni a tejet, beleszórjuk a sajtot és a keményítőt. Addig keverjük míg szósz állaga lesz, ha nagyon sűrűnek találjuk pici tejjel lehet még hígítani.Saláta:MadársalátaRukkolaÖntet: Olivaolaj, bazsalikom, citrom facsart leve, só, bors, mustár3 szelet fekete erdő sonka ropogósra pirítva összemorzsolvaTálalhatjuk a képen látható módon :)