Pirított csirkemáj borsóval

  • 2013.05.29.
  • 8

Valamilyen új elkészítési módját kerestem (legalábbis nekem új) a csirkemájnak, így kinyitottam a fagyasztót, hűtőt és megnéztem mit adhatnék hozzá. Egy kis borsóra esett a választásom.
Nagyon szeretem a májat, viszont nem kerül sűrűn az asztalra. Valahogy mindig elfelejtkezem róla, pedig fontos A és B12 vitaminforrás. Kicsit utána olvastam, mi minden miatt jó még a máj. Főleg annak örültem meg, hogy vas is található benne. Ami azért jó, mert ezzel természetesen pótolhatják azok, akik vashiányban szenvednek, márpedig a házidokim szerint sokan vannak ilyenek. De azért túlzásba se vigyük a fogyasztását, mert a koleszterinben gazdag. (Itt olvashatsz mindenféle érdekes dolgot a vitaminokról, ásványi anyagokról)
Hozzávalók 2-3 főre:kb. 350 g csirkemáj1 nagy fej vöröshagyma2 gerezd fokhagymasó, bors1 tk oregánó0,5 tk ételízesítőkb. 150-200 g borsó (én fagyasztottat használtam most, mert az volt otthon)2 ek olivaolajElkészítés:Kevés olivaolajon kezdjük el párolni a borsót, öntsünk rá fél deci vizet, ízesítsük ételízesítővel, oregánóval. Fedő alatt pároljuk puhára.A vöröshagymát szeleteljük karikákra, a nagyobb karikákat felezzük el. Olivaolajon dinszteljük meg kissé. A megtisztított, kisebb darabokra vágott májat dobjuk rá, 3-4 percig fedő alatt hagyjuk magára. Ez után nyomjuk rá a foghagymát, borsozzuk meg. (sót ne tegyünk rá, mert megkeményedik a máj) Akkor van kész a máj, ha villával beleszúrunk, és már nem enged levet.
Mikor finom puha a máj keverjük hozzá a borsót, 1-2 perc alatt süssük össze és már készen is vagyunk.Főtt sós krumplival tálaljuk.