Káposztás pirítós, buggyantott tojással

  • 2013.04.08.
  • 8

Van az, amikor csak úgy összedobok valami finomat, mert elkap az ihlet, de nem szánok neki külön posztot. Aztán valamiért általában Ti meg pont ezeket szeretitek a legjobban, így most rávettem magam, hogy ne csak egy kép árválkodjon, hanem megosszam veletek a nem is olyan bonyolult titkot. By the way, életemben először csináltam buggyantott tojást, és aki eddig azt merte állítani, hogy az nehéz, az veletek ellentétben nem kapta meg azt a tuti tippet, amit megosztani készülök veletek. Nagy áll leesésre nem kell számítani, mert teljesen józanparaszti eszes megoldásról beszélünk. Na nem húzom az időt, majd mindjárt meglátjátok!1, Felaprítunk nagyjából 2 bögrényi káposztát. Hagymakockát pirítunk vajban, majd összeforgatjuk a káposztával. Fokhagymával szórjuk, sóval, borssal, vegetával, petrezselyemmel ízesítjük. Kis vizet teszünk alá, majd jól átpirítjuk.2, A buggyantott tojáshoz vizet forralunk. Amikor forr a víz, lejjebb vesszük a lángot. A vízbe 2 ek ecetet és kis sót szórunk. A tojást egy pohárba törünk (ez a trükk), majd óvatosan a vízbe eresztjük. Egy kanállal egyengessük egybe a tojást, majd oltsuk el a lángot, és 4 percre fedjük le a lábost. Ezután kész is.
3, Kísérőként bacont pirítunk. A káposztát a pirítósra halmozzuk, arra mehet a tojás. Bon appetit