Szardínia, tintahal, garnéla

  • 2016.02.20.
  • 7


 
Nem igazán szeretem a közkedvelt szuperlatívuszokat, de ez az étel „zseniális”.  Nem hiába szeretik az olaszok is. A japánokkal ellentétben ők ugye nem bonyolítják túl ezt a panír kérdést a halaknál, kis lisztben megforgatják amit épp sikerült fogni, és már sütik is.
Ha nagyon egészségesek szeretnénk lenni, ahogy most én is próbáltam, használhatunk fehérliszt helyett csicseriborsó lisztet, olaj helyett meg kókusz zsírt.
Pikkpakk megvan, esti filmhez tökéletes!
 
Hozzávalók, két főre
10 dkg szardínia, megtisztítva,
10 dkg garnéla, megtisztítva,
10 dkg tintahal (1 darab), megtisztítva,
4-5 evőkanál csicseriborsó liszt,
Kávéskanálnyi őrölt chili,
Kávéskanálnyi füstölt paprika,
Frissen őrölt fekete bors,
Tengeri só,
Citrom,
Kókuszzsír vagy olaj a sütéshez
 
Harissás majonéz
5-6 evőkanál majonéz,
Kávéskanálnyi harissa,
Egy gerezd fokhagyma, lereszelve
 
Köretnek
Olívaolajon pirított kifli vagy baguette,
Római saláta,
 
A szardíniák pikkelyét óvatosan kaparjuk le, vágjuk le a fejeket (a gerincét ne vágjuk át), tépjük le óvatosan a testükről, így kijön a belsőség egy része is. Hasukat vágjuk végig be, majd szedjük ki a maradék belsőséget. Mossuk át, papírtörlőn szárítsuk meg.
 A garnélákról szedjük le a páncélt, hátukat, vágjuk be, szedjük ki a vékony fekete csíkot (ez lesz a bele + a k***). Mossuk át ezt is, majd tegyük szintén a papírtörlőre a hal mellé.
A tintahalat mossuk át, vágjuk ujjnyi vastag szeletekre, majd tegyük szintén papírtörlőre.

Egy nagyobb serpenyőben, vagy lábasban olvasszunk fel kb. 30 dkg kókuszzsírt, vagy hevítsünk fel 3-4 dl olajat.
A csicseriborsó lisztet keverjük össze a fűszerekkel, csipetnyi sóval. Forgassuk meg benne először a szardíniát, szitáljuk le a felesleget, közepes lángon süssük 4 perc alatt ropogósra. Ha elkészült csepegtessük le szitán, tegyük félre.
Forgassuk meg a garnélát, tintahalat is a lisztben, ezekről is rázzuk le a felesleget. Kezdjük el sütni a garnélát, egy perc után adjuk hozzá a tintahalat is. 2,5 perc után szedjük ki mindet, tegyük a szardínia mellé tálalásig.
Kevés citromlével, olívaolajjal ízesített római salátát, harissás majonézt, pirított kiflit vagy baguette-et kínáljunk mellé.  
 



Címkék

Hal Olasz Majonéz