Zöldséges - sajtos minipalacsinták (IR barát)

  • 2017.06.05.
  • 3

Megláttam Ottisnál egyik nap ezeket a palacsintákat és szinte a számban éreztem az ízét, így hamar elkészítettem zabliszttel, hogy inzulinrezisztensként én is ehessek belőle. Nagyon- nagyon finom lett, egyik nap ez volt az ebédem, sajnos annyira jó lett, hogy alig bírtam abbahagyni az evését.Hozzávalók:1 kicsike cukkini (kb. 15 cm-s, héjával együtt lereszelve, lesózva, és kinyomkodva)fél doboz kukorica konzervhárom szál újhagyma3 tojás3 dl víz200 g zabpehelyliszt50 g cheddar sajt (bármilyen jó: trappista, parmezán, füstölt)só ízlés szerintA zöldségekkel kezdtem, előkészítettem mindent. A cukkinit lereszeltem a reszelő nagyobb részén, lesóztam és 10 perc állás után kiszorítottam belőle a levet. A sajtot lereszeltem, a hagymákat megpucoltam és karikára vágtam. A tojásokat kézi habverővel felvertem, hozzáadtam a vizet, majd apránként a lisztet, és folyamatosan kevertem, hogy csomómentes legyen. Lehet turmixszal is készíteni eddig a fázisig. Belekevertem a cukkinit, a kukoricát, sajtot és a hagymát. Belekevertem 3 evk olvasztott kókuszolajat is. A serpenyőt felforrósítottam kikentem kókuszolajjal nagyon vékonyan és a közepére egy nagy kanál palacsintatésztát öntöttem. Lassú tűzön sütöttem. Mikor látszik, hogy a felső része is szilárd, megfordítható. A masszával tökéletesen lehetett dolgozni, nem ragadt.Kb. 8 15 cm átmérőjű palacsinta lett ebből az adagból. Így darabonként a ch-ja kb. 20 g. Ha gluténmentes zabpehelylisztet használunk, akkor gluténmentesnek tekinthető.A Facebook-on itt tudjátok megnézni a korábbi receptjeimet.