Like After Eight

  • 2016.11.06.
  • 0

A fene nagy, két hónapja tartó ház berendezkedés közepette már igazán kellett valami egyszerűt sütnöm. Tegnap a TV-ben láttam Gordon Ramsay ezzel lepte meg népes családját. Én is így tettem az enyémekkel.
Innen is látszik, hogy még arra sem volt alkalom, hogy a pultról a védőfóliát lehúzzam, vagy egyáltalán, hogy a pultot befejezzük.
Azért kívántam meg a tortát, hogy egy mákszemnyi liszt sincs benne, meg imádom az After Eight csokit. Voltak kétségeim az elkészítéssel kapcsolatosan. A receptet nem találtam, csak emlékezetből sütöttem meg.
A legjobb a mentás karamell volt. Elfelejtettem kikenni a tányért, amire kiöntöttem, így persze makacsul fogva ejtette befogadóját. Próbáltam mikróba megmelegíteni ,- fél sikerrel. Kicsit folyós, füstös lett a karamell, és azonnal visszakötött, amikor kivettem. Megpróbáltam egy késsel lekapirgálni, az is hozzáragadt. Tehát a tányér, a kés, és a legtöbb karamell ment a kukába. Kevés megmaradt, amit mozsárban összetörtem és a süti tetejére szórtam. Az eredetiben lapokra törte és a sütibe is tett és a tetejét is díszítette vele. Így legalább kevésbé hizlal. Na szóval a recept.Hozzávalók:
Tészta:
5 egész tojás1 tojásfehérje12 dkg étcsokoládé6 dkg gyümölcscukorTetejére:
2 dl habtejszín1 ek mentaszirup (koktélhoz való)1 ek gyümölcscukor2 ek cukor1 ek mentalevél aprítvaElkészítése:Két egész tojást és 3 dkg gyümölcscukrot robotgéppel addig vertem, míg a krém jól tartó habos lett és kivilágosodott. Hozzákevertem 3 tojássárgáját. Vízgőz felett megolvasztottam a csokoládét és azt is belekevertem a krémbe. Felvertem négy tojásfehérjét, majd hozzáadtam 3 dkg gyümölcscukrot és addig vertem, míg igazán kemény hab lett belőle. Ebbe forgattam a csokis-tojásos krémet. Egy tortagyűrűt és az alátett sütőpapírt vajjal kentem meg és abba töltöttem a tésztát. Párszor odacsapkodtam az új pulthoz, majd a 160 fokra előmelegített sütőbe tettem és alul-felül sütésen 30 perc alatt megsütöttem. A félig nyitott sütőajtónál hagytam kihűlni langyosra és akkor vettem csak ki. Nem is igen esett be a teteje, csak annyira, hogy a tejszínhabot beletehessem.A tejszínt és egy kanál cukrot, valamint egy kanál mentaszirupot robotgéppel habbá vertem. Ezt terítettem a torta tetejére. Megszórtam gyenge menta hajtásokkal és egy kevés összetört mentás karamellel. Valóban jó, hogy van benne roppanós rész is a sok lágy textúra mellett.SIKER!!!!!!!!!!!!Az utolsó szelet......A blogban közölt receptjeim, fotóim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon. Ez alól kivételt képeznek azok a weboldalak, ahol nem közlik az egész írást, csak első sorait, folytatásért pedig a blogomra kattint az olvasó.