Csicseriborsó főzelék csirke tikka masalával

  • 2016.06.18.
  • 5

Ezt rendelte ebédre a fiam. Örültem neki, mert egyrészt szeretjük az indiai ízeket, másrészt nagyon gyorsan elkészült.Hozzávalók: Csicseriborsó főzelék:800g csicseriborsó konzerv - 2 üveg (a Lidlben szoktam portugál csicseriborsót venni)1 nagyobb vöröshagyma2 gerezd fokhagyma1-2 kanál napraforgóolaj1 tk őrölt római kömény1 tk őrölt koriandermag1 tk őrölt kurkuma1 tk garam masala1 tk görögszéna1 tk himalája só1 kk frissen őrölt feketebors2 dk kókusztej20 dkg hámozott paradicsomCsirke tikka masalaElkészítése:A hagymát felkockáztam, rádobtam a forró olajra, majd mellé szórtam a felaprított fokhagymát és a fűszereket is és együtt pirítottam őket a hagymával. Azonnal isteni illatok terjengtek a konyhába, majd a lakásba is. Ilyenkor szerintem az egész ház tudja, hogy indiai étel rotyog a fazekamban. Közben a csicseriborsó konzervről leöntöttem a levét (de ez olyan finom, hogy akár az ételhez is adhatjuk - még nem ettem ennél jobb csicseriborsót / és ilyen olcsót sem - ez volt a reklám helye :-))Szóval ráborítottam a borsót, majd a kókusztejet és a konzerv paradicsomot. Megszórtam görögszénával és lefedtem 10 percre, míg összeértek az ízek. Közben a csirke is elkészült és tálalhattam is. A blogban közölt receptjeim, fotóim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon. Ez alól kivételt képeznek azok a weboldalak, ahol nem közlik az egész írást, csak első sorait, folytatásért pedig a blogomra kattint az olvasó.