Vacsora 10 perc alatt

  • 2016.05.21.
  • 7

Hozzávalók egy egyszemélyes vacsorához:10 dkg zöld spárga1 ek vaj1 tojás1 csipet só1 csipet bors frissen őrölvekéshegynyi szerecsendió frissen reszelve1 tk liszt0,5 dl tej2 ek reszelt ementáli sajtElkészítése:A vajat egy tapadásmentes serpenyőben felolvasztottam, beledobáltam a megtisztított zsenge spárgát (végeit letördeljük, ahol eltörik, onnantól ehető), sóztam, borsoztam 2-3 percig sütöttem a vajon, majd kiszedtem konyhai törlőre. A serpenyőbe ütöttem a tojást, sóztam, borsoztam és tükörtojást készítettem, aminek a sárgája lágy. Kiemeltem, tányérra tettem. Mellé rakosgattam a spárga szálakat. Továbbra is abba a serpenyőbe szórtam egy teáskanálnyi lisztet, ráreszeltem egy kis szerecsendiót. Amikor színesedni kezdett a liszt, felöntöttem a tejjel, habverővel elkevertem csomómentesre, belereszeltem 2 evőkanálnyi sajtot, s mikor az elolvadt, ráöntöttem a spárgára.Őszintén, tovább tartott leírni, mint elkészíteni.A blogban közölt receptjeim, fotóim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon. Ez alól kivételt képeznek azok a weboldalak, ahol nem közlik az egész írást, csak első sorait, folytatásért pedig a blogomra kattint az olvasó.