Töltött paprika - avagy vacsora ötlet fehérjenapra

  • 2016.03.07.
  • 9

Csupa olyan dologból áll, amit imádok és nem hizlal. Ugyan a tál aljára tettem egy vékony réteg általam sütött teljes kiőrlésű kenyeret, de csak , hogy a levét feligya. Nem is ettem meg. Ezt is láttam valahol, ahol a töltelékbe némi zsemlemorzsát kevertek ebből a célból.Hozzávalók:1 nagy kápia paprika20 dkg cottage cheese1/2 citrom reszelt héjafrissen őrölt bors (vérmérséklet szerint - nálam jó sok)2-3 kanálnyi reszelt parmezán(egy vékonyka, fél szeletnyi kenyér)Elkészítése:A paprikából kivágtam a magházat, kihúztam az ereket és nagyjából három egyforma darabra vágtam.
A tál aljára tuszkoltam a kb. 0,5 cm-es kenyeret és ráállítottam a paprikákat.A cottage cheeset elkevertem a reszelt sajttal, reszelt citromhéjjal és a borssal (itt lehet még belekeverne a zsemlemorzsát, aki úgy szeretné), és a paprikákba töltöttem. A tetejére kevés parmezánt reszeltem és betoltam a 180 fokra előmelegített sütőbe negyed órára.
Tökéletes vacsora.A blogban közölt receptjeim, fotóim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon. Ez alól kivételt képeznek azok a weboldalak, ahol nem közlik az egész írást, csak első sorait, folytatásért pedig a blogomra kattint az olvasó.