Sült paprikakrémleves

  • 2015.09.20.
  • 6

Egy nagyon gyorsan elkészíthető, igen finom krémleves.
Hozzávalók:3 kápia paprika5-6 olajban eltett aszalt paradicsomegy kisebb zellerlevél2 ek sült hagyma (Lidl/Aldi)40 dkg-os hámozott paradicsomkonzerv6 dl zöldség alaplé1 csipet kasmíri chili (ami állítólag nem nagyon csíp, persze ez attól is függ, ki állapítja ezt meg)Elkészítése:A paprikákat nyílt lángon, vagy sütőben 200 fokon addig sütjük, míg a héjuk megfeketedik (én nem pazaroltam, betettem a kis tálba a sülő kenyér mellé). Mikor kivettem, letakartam 10 percre fóliával, mert így könnyen lehúzható lesz a héja. Innen felgyorsulnak az események. Egy lábasba tettem a kimagozott, héjától, szárától megfosztott paprikahúst és minden egyebet is és 10 perc alatt összeforraltam, majd botmixerrel pürésítettem. Tálalásnál tejszín, tejföl, olívaolaj, stb. mehet rá.A blogban közölt receptjeim, fotóim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon. Ez alól kivételt képeznek azok a weboldalak, ahol nem közlik az egész írást, csak első sorait, folytatásért pedig a blogomra kattint az olvasó.