Csirke burger kicsit másképp

  • 2014.01.26.
  • 4

Ennek a hamburgernek a leírását már egy hete elkezdtem, aztán valamiért félbemaradt az írás, csak elmentettem. Most véletlenül akadtam rá. Igazán kár lett volna veszni hagyni, mert igen ízletes, ütős szendvics, amivel egy fél napra bőven jól lehet lakni.Meglepetésnek szántam a fiamnak ezt a kaját. Két napja láttam egy TV-műsorban elkészíteni egy testvérpártól. Egyikük pék volt, másikuk pedig hentes. Ők ugyan marhahúsból készítették, de én elkövettem ezt csirkéből, és így is finom volt.Hozzávalók:A zsemléhez:30 dkg tönköly fehér liszt2,5 dl víz (a műsorban 5 dl hangzott el, ami képtelenség)1 dkg friss élesztő1 ek kacsazsír1 csapott tk sóMindent kenyérsütőgép üstjébe mértem és dagasztó programra állítottam. Mikor a tészta megkelt, hat felé osztottam, mert a pék szerint annyira elegendő. Az vigasztalt, hogy nekik sem lettek egyformák a zsemlék. A zsemlék tetejét hat helyen bemetszettem ollóval, mert egy koronát hivatottak ábrázolni, de annak ellenére, hogy fele annyi vizet használtam, mint amit ők mondtak, így is elég lágy volt a tészta, így nem őrizte meg kifejezetten a korona formát. Kelesztettem 20 percig, aztán 200 fokon hőlégkeverésen 15 perc alatt megsütöttem. Ha nem is olyan szép, de nagyon finom volt. Jót tett neki az a kis kacsazsír.




A hamburger pogácsához: 4 db-hoz60 dkg csirkemell filé1 vöröshagymasóborsrozmaring ízlés szerint2 ek magos dijoni mustár1+ 4 tojás


A húst négy részre osztottam. egy jókora mélyedést alakítottam ki benne és a lyukas felével lefelé fordítva teflon serpenyőben egy kanál olajon 3 percig sütöttem, aztán megfordítottam és úgy is 3 percet kapott közepes tűzön. Aztán betettem őket a tepsibe,beleütöttem 1-1 tojást és 180 fokon 8 percig sütöttem a sütőben.
Mikor mindezek megsültek, ketté vágtam
a zsemlét, egy száraz forró serpenyőben megpirítottam a vágott felét, ahogyan illik és megpakoltam salátával, paradicsommal, uborkával, a tojásos húspogácsával, sajtszelettel. Ők még készítettek egy tapenádhoz hasonlító szószt is, de ahhoz már nem volt kedvem, tehát a
házi ketchupom
került bele.
A blogban közölt receptjeim, fotóim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon. Ez alól kivételt képeznek azok a weboldalak, ahol nem közlik az egész írást, csak első sorait, folytatásért pedig a blogomra kattint az olvasó.

Címkék

Zsemle Hamburger.