Tormás téli fülőke-júdásfülgomba leves

  • 2018.12.28.
  • 1

Az erdei
gombalevesek közül az egyik kedvenc ez téli, tormás-tejfölös gombaleves. Téli fülőkéhez és júdásfülgombához volt szerencsém, így ezekből készült, de más gombából is elkészíthető. Télen még késői laskagomba mehetne bele.
Elkészítés:Pici zsiradékon apróra vágott kevés fokhagymát, félbevágott vörös hagymát pirítottam, majd lehúzva a lángról 1 evőkanál őrölt piros paprikát tettem a zsiradékba. Átkevertem, míg a paprika kiadta szép élénk színét színét, majd hozzáadtam a kockára vágott gyökérzöldségeket (sárgarépa, zeller, petrezselyemgyökér) és úgy 5 perc főzés után a megtisztított gombát is. (A téli fülőkét előzetesen érdemes nyálkátlanítani vízben, liszttel dörzsölgetve kalapok tetejét, ami nyálkás). Majd fűszereztem, fűszerek: só, pici őrölt fekete bors, csipet őrölt kömény, babérlevél. Ezután készre főztem. A főzés legvégén reszelt friss tormát adtam még hozzá, amivel összeforraltam. A torma mennyisége, a csípősség ízlés kérdés. Aki nem karja, hogy a tormadarabok úszkáljanak a lé tetején, egy merőkanál kivett léhez főzze a tormát. Amikor már a kivett lé jól összefőtt a tormával, leszűrve lehet visszaöntetni a levesbe. Vigyázat a torma kis állás után erősebb ízű lesz! Tejszínes habarással fejezem be, lehet még csepp citromlével vagy ecettel savanyítani illetve joghurttal vagy tejföllel is habarni.További sokféle gombaleves
itt.Erdőkóstoló a
Facebook-on
még több tartalommal





















A saját gyűjtésű gombákat lássa
szakellenőr!A vadnövény- és gombagyűjtés etikája, törvényei, szabályai: itt