Medvehagymás jótanácsok

  • 2013.04.10.
  • 2

Medvehagymaszezon van, ezért nem árt, ha vigyázunk is a medvehagymára, és a többi ehető vadnövényre, később is szükség lesz rájuk. Hiszem, hogy lehet úgy gyűjteni, hogy nem ártunk a növénynek és az életközösségeknek, erdőnek, rétnek sem.A régi emberek gyakorlati tudásában századok tapasztalat halmozódott fel. gondoltak a jövő évre, és az azt követő évre és gondoltak a gyerekeiknek szánt természeti javakra is. Azt az erdőt, amit utódaiknak szántak nem vágták ki, azt a rétet, amin majd még unokáik is legeltethetnek, nem törték fel. nem rabolták le egy év alatt a gyors haszon reményében saját és közösségi erdeiket, gyepjeiket és úgy gazdálkodtak földjeiken, hogy a talaj se merüljön ki. Ezt mára elfelejtettük.A vadnövények és most a medvehagyma gyűjtéséhez jó tanácsok, törvények szabályok:Sok múlik rajtunk is, hogy elmegyünk-e azok mellett akik pusztítanak. Sok múlik azon, hogy akik maguknak szednek hogyan teszik azt. Sok múlik azon, hogy az erdőtulajdonos és a hatóság kinek ad engedélyt tömeges gyűjtésre erdejében. Sok múlik azon is milyen módon, formában (mely részét) lehet egy növénynek gyűjteni, árulni.
Pl. a medvehagyma levelét a töve és hagymája nélkül? Vagy a medvehagymát szinte tövestől kiszedve, és pláne hagymát tömegesen árulva ? Természetesen nem ez utóbbi.Szaporításhoz - még akkor is, ha két három év, amíg nagyobb levelű, igazi medvehagyma tövek lesznek - én a magról szaporítást javasolom. És aki nem akar pusztítani, az magot rendeljen, magról szaporítson magának saját kertjében. Aki olyan szerencsés, hogy medvehagymás erdő közelében él, az pedig gyűjtsön nyugodtan, de csak kb. háromnegyedben letépve a levelet, mert akkor a tő biztosan nem pusztul el és még az évben is tud virágozni, termést érlelni. És figyeljen, hogy mások se pusztítsanak.
És amit már korábban is írtam a gyűjtés íratlan és írott szabályai törvényei:Fontos, hogy mindenki úgy gyűjtsön bármilyen növényt, ehető, vad növényt vagy gyógynövényt, hogy ugyanott, ugyanazt jövőre, vagy hosszú távon is megtalálja, vagyis az egyed és a faj állománya túlélje a gyűjtést.
Mindig csak annyit gyűjtsünk, amit maradéktalanul fel tudunk használni.Soha ne húzzuk ki gyökerestől a növényt, mindig hagyjunk elegendő levelet vagy virágot az egyed túléléséhez, szaporodásához. (Gyökereket, hagymákat csak a nagyon gyakori fajok esetében, és kis mennyiségben gyűjtsünk egy-egy területen.)
Ne tépjük, nyúzzuk, húzzuk, hanem ollóval vágjuk le a gyűjteni kívánt növényi részeket (kivéve persze a könnyen leváló terméseket).Az élőhelyet, ahol gyűjtünk ne tapossuk össze. Sáros, vizes területen különösen vigyázzunk erre. Réteken, kaszálókon, a tulajdonos engedélyével, a rétet nem összevissza járkálva, taposva (különösen nem kaszálás előtt letaposva) gyűjtsünk.Fákról, bokrokról csak a virágot, termést, ágak letörése nélkül szedjük. Rügyeket, hajtásokat oldalhajtásokról és ne a vezér (csúcs) hajtásokról gyűjtsünk.
Területileg ritka növényeket ne gyűjtsünk, csak a gyakori fajokat. Aki rendszeresen gyűjt az tudja, mely fajok ritkák ott, ahol gyűjt. Fontos ezek kímélete, állományuk túlélése, esetleg szaporodás érdekében.Tiszta helyről, tiszta, egészséges növényi részeket gyűjtsünk.
Törvények:A vadnövény-gyűjtést természetvédelmi törvények és az erdőtörvény szabályozzák:1. A TERMÉSZETVÉDELMI TÖRVÉNYEK alapján:Védett növényt tilos gyűjteni. A jelenleg hatályos jogszabályok (1996. évi LIII. törvény 38. § (1) a) pontja) a védett természeti területen történő gyűjtést, és a gyűjthető mennyiséget is szabályozzák. Védett területen csak engedéllyel lehetséges a gyűjtés. Az engedélyt a területileg illetékes Zöldhatóságtól (Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség) lehet kérelmezni. A teljes törvény itt olvasható: 1996 évi LIII törvény a természet védelméről.Vonatkozó 38. § (1) a) pont:38. § (1) Védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges különösen:a) kutatás, gyűjtés, kísérlet végzéséhez, kivéve, ha a kutatást országos jelentőségű védett természeti területen az igazgatóság végzi;2. AZ ERDŐTÖRVÉNY alapján:
Nem védett erdőkben a növénygyűjtés erdei haszonvételnek minősül. Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009 évi XXXVII. törvény 68. § f) és 69. § (7) pontja értelmében állami erdőben az egyéni szükségletet meg nem haladó, mennyiséget, erdő talaját és biológiai sokféleségét nem károsító módon lehet gyűjteni