Alig egy hónapja adtam hírül a nagyvilágnak, hogy a csodás szürkeliba párom tojója elkezdte a tojásrakást, nem győztem csodázni a közel húsz dekás tojások láttán. Volt is nagy becsben e kedves jószág, no és persze a párja is, hisz napi többszöri "párzásuk" sejtetni engedte, hogy a tojások
még fiasak is. - Lesz itt kisliba húsvétra! - örvendeztünk.Akkor kellett volna gyanút fognunk, amikor Ottó és Laci barátunk is egybehangzóan megjegyezte, hogy ezek bizony mindketten tojók, annyira egyformák, és valljuk be, bármilyen madárpár esetében igaz, hogy a hím egyed nagyobb-díszesebb.Én meg kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig ezek különböznek, méghozzá a lábuk között: az egyiknek egy tasakja, a másiknak kettő van. De a döntő a szememben mégiscsak a napi többszöri "párosodásuk" volt.Aztán a minap jött a hidegzuhany: napi két libatojás...A kosaramban már enélkül is volt 14, gyűjtögettem őket rendületlenül, hogy ha a madárkám kitojja magát és költeni óhajtana, visszarendezzem alája az immár több kilónyi termést.Nos, ennyi a történet, ebből is látszik, hogy botcsinálta falusiak vagyunk mind a mai napig. Így hát el is mentünk gyorsan
Veszprémbe, a Hangvillába,
meghallgatni Hegedűs Endre Chopin zongoraestjét.:))))