Én már nem tartozom azok közé, aki a heti sütésű kovászos kenyéren nőttek fel - pedig éveim száma nem kevés:))Anyukámék életében ez még így volt, de az én gyerekkorom már egy óriási változást hozott kenyérügyben: megjelentek a gyárak és az ott tömegével előállított kenyér és péksütemények. Egymás mellett persze még sokáig megvoltak a helyi pékségek is, a nagy háromkilós kenyereikkel, amikre előjegyzést vettek fel a hét bizonyos napjaira,
de csakúgy, mint manapság a kis sarki fűszeresek, szépen-lassan bezártak, nem tudták felvenni a versenyt a tömegtermékkel.
Emlékszem, mi is mennyire örültünk a gyári fehérkenyérnek, főleg, ha Erzsébet kenyeret hozott anyu a boltból. Ennek csodás, vajas íze volt!Hát így...Nem tudom, az akkori gyári kenyerek milyen receptúrával készültek, és a mostaniak előállításáról sincs sok fogalmam. Némelyikük kritikán aluli és talán nem járok messze az igazságtól, hogy tömörségre, ízre, állagra már egészen más, mint negyven éve - és ez nem nosztalgia, kérem szépen!
Viszont van lehetőségünk nekünk is a békebeli ízek elővarázsolására, még ha lappanghat bennünk némi kétely a vetőmagok tisztaságával, éghajlatunk szennyezettségével kapcsolatban, és persze kemence sincs már a háztartásokban, valamint jó pár évtizede megjelent a levegőssé tevő, sütést megkönnyítő élesztő.A kovászos verziót mindenképpen akkor ajánlom, ha nem azonnali kenyeret kell sütnünk és persze több napja nevelgetjük már a saját kovászunkat.
Ezért például a vendégeink reggelijében csak akkor tudom alkalmazni, ha jó előre tudom az ilyen irányú igényt. Erre ugyanis legalább két nappal elő kell készülni, kezdve a kovász felélesztésével.Házi kovász készítéséről sok bloggerina ad útmutatást, én most az alábbi képeken Kisrumpf receptúrája alapján készült cipócskákat mutatok be.És a Bodzás Vendégház reggelijében például egy ilyen csirkés-sajtos-barackos szendvicsben kerülhet vendégeink asztalára, a szeleteket tökmagolajjal meglocsolva: