Parmezános pitypanglevél

  • 2016.04.14.
  • 9

Jöjjön, aminek jönnie kell! Kaptam egy jó tippet a napihurka szerzőjétől, és elfogott a vágy, hogy pitypangot kóstoljak. Gyorsan utánanéztem, hogyan is kell ezt enni. A válasz: a legjobb tavasszal, amikor zsenge, mert később, a virágzás után a levelek túlzottan megkeseredhetnek. A levelek mehetnek salátába, de párolva, sütve is finomak, sőt, pestot is lehet belőlük csinálni. A pitypang, ami egészségre gyakorolt hatását illeti, szinte csodanövény. Több benne a fehérje, mint a spenótban, serkenti az anyagcserét, tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal (A-, C-, K vitamin, calcium, magnézium, réz, vas, cink). 
Nekivágtam, és nem bántam meg. Apukámnak is annyira ízlett, hogy fog készíteni máskor is.
Ennyit szedtem, a kertből. Eltávolítottam szárastól a virágokat, a bimbókat és az alsó, gyökérhez közeli részeket. Többször cserélt vízben, jól megmostam.

Forró vízbe dobva pároltam pár percig, majd leszárítottam a leveleket egy konyharuhán. Közben feltettem melegedni 2,5 dl tejszínt, és amikor felforrt, beledobtam 3 gerezd fokhagymát. Elzártam a gázt és lefedtem. Megreszeltem egy csészényi parmezánt, és még 3-4 evőkanálnyit (kb. 10 dkg).

Kivajaztam egy hőálló formát, belerendeztem a leveleket. Felöntöttem a sózott, borsozott tejszínnel, amibe előzetesen belekevertem a csésze parmezánt, és amiből kivettem a fokhagymagerezdeket. Megraktam az egészet 10 dkg félbevágott, mini mozzarellagolyóval. Végül megszórtam a tetejét 3-3 evőkanálnyi zsemlemorzsával és parmezánnal.

Előmelegített sütőbe toltam, ahol 180 fokon fél órát sütöttem.

Melegen megettük, sült bárány mellé lett a köret. Egyetek ti is pitypangot!:)

Bevásárlólista
jó két maroknyi, mosott pitypanglevél
250 ml tejszín
3 gerezd fokhagyma
10 dkg parmezán (1 csésze- 250 ml+ 3-4 evőkanálnyi)
10 dkg mini mozarellagolyó
3 evőkanál zsemlemorzsa
kevés vaj, só, bors
Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on és Instagram-on is!